Az elegáns, gyakran angol tweedzakót viselő Szent-Györgyi Albert egyértelműen a Harvard Egyetem orvosi karának legesélyesebb pályázója volt 1935-ben, azonban egy elképesztő történet miatt sosem lett belőle professzor a világ egyik legismertebb intézményében.

Szent-Györgyi Albertet 1935 februárjában meghívták a Harvard Egyetem orvosi karára, hogy egy előadás-sorozatot tartson. Otto Folin professzor az előző esztendőben hunyt el, és a #Harvard méltó utódot keresett, és Szent-Györgyi Albert ígérkezett a legesélyesebb pályázónak. Szent-Györgyi lenyűgözte a leghíresebb egyetem keménygalléros tanári karát: külső megjelenése – angol tweedzakó, pipa, és meglehetősen zilált, ekkor már kissé őszülő haj – talán egy kissé furcsa volt, és lehetett volna benne valamivel több tisztelet is, gondolták.

A zseni, aki állandóan vicceket mesélt

A tőle megszokott módon állandóan vicceket mesélt és gyerekes csínyeken törte a fejét. Ezek ártatlan dolgoknak tűnhettek, de egy akkori amerikai állampolgárban azt az érzést erősítették, hogy Albert humora túlságosan éles. Mindezek ellenére Szent-Györgyi személyes bájával a tanári kar legnagyobb részét elbűvölte, és látogatása többekre közülük valósággal friss levegőként hatott.

A később ugyancsak Nobel-díjat nyert tudós, George Wald így emlékezett vissza a fiatalabb kollégák véleményére:

„Mindjárt láttam, hogy Szent-Györgyi Albert egészen különleges egyéniség. Hangjából, mozdulataiból, beszédéből határtalan életerő áradt. Szent-Györgyi mélységesen megsértette az orvosegyetem nagyhatalmú professzorait, amikor kertelés nélkül megmondta, hogy állást keres, szűkössége van a pénzre – egyszóval nem alakoskodott. Abban az időben a professzorok még végtelenül fontosnak és tiszteletet parancsolónak tartották pozíciójukat.”

Az elképesztő találkozás története

A harvardi állás elnyerését végül az Edwin Cohn professzorral történt kellemetlen találkozás hiúsította meg. Cohn a biológiai kémia professzora és a fizikai tanszék vezetője volt a Harvard orvosi karán, és bár az ő nevét néhány szakemberen kívül azóta mindenki elfelejtette, az egyetemen akkoriban jelentős befolyással rendelkezett, ezért nyilvánvalóan fontos volt, hogy a jelölt elnyerje a jóindulatát. Cohn feladata volt ugyanis, hogy megítélje Szent-Györgyi alkalmasságát a pozícióra.

Szent-Györgyi Albert a rá jellemző ösztönösséggel viszonyult Cohn professzorhoz és a ráaggatott rettegett karakterhez. „Semmi kifogásom nem volt Cohn professzor ellen, de munkáit nagyon sekélyesnek találtam, – mesélte –, ráadásul orrhangon beszélt, a furcsa hangok pedig valahonnan az orra mögül törtek elő, így nem igazán értettem jól, mit mond.” Végül elérkezett a döntés napja, amire a következőképpen emlékezett vissza:

„Nagy ebédet adtak a tiszteletemre. Tudtam, hogy az ünnepi ebéd után hozzák meg a döntést. Az ebéden sokat ettem, és ittam is. Ezután Cohn professzor felhívott a laboratóriumába, hogy intelligenciámat tesztelje. Leültetett egy nagy, kényelmes székbe, és saját kutatásairól kezdett mesélni, amit nagyon unalmasnak és érdektelennek találtam. Várta, hogyan reagálok, de miközben beszélt, elaludtam. Amikor felébredtem, már tudtam, hogy sosem lesz belőlem professzor a Harvardon.”

Forrás: Ralph W. Moss: Szent-Györgyi Albert, Typotex, 2004

A képeket a Móra Ferenc Múzeum biztosította.