Az első magyar orvosnő: Hugonnai Vilma (1847-1922)

Származás, gyerekkor 

Hugonnai Vilma 1847. szeptember 30-án született Nagytétényben a szentgyörgyi Horváth család ötödik gyermekeként. A Hugonnay nevet 1820-tól viselte a család, a grófi címet adományozó oklevél adatai alapján. (Később a Hugonnay név teljesen felváltotta a Horváth nevet.) Elemi ismereteket otthonában nevelőnők segítségével szerzett, majd a pesti Pröbstl Mária kiváló leánynevelő intézetének lett bentlakásos tanulója. Alig volt 18 éves, mikor – a kor szokásának megfelelően – férjhez ment a nála 20 évvel idősebb Szilassy György földbirtokoshoz. Bár tekintélyes könyvtáruk volt, de a családfő nem érdeklődött az olvasás iránt, inkább a lovak és a kaszinó érdekelte, ezért házasságuk hamar válságba került. Vilma viszont vonzódott a természettudományokhoz és az orvosláshoz, ekkor olvasta Jókai Mór Hon c. lapjában a hírt, hogy Svájcban orvosi diplomát szerezhetnek nők és a felvételhez érettségire sincs szükség. A tanulásba beleegyezett a férj (Ez elengedetlen követelmény volt a korban egy férjes asszony esetében!), de a tanulmányokat anyagilag nem tudta támogatni. Így Vilma önmaga eltartására szorult, amit úgy oldott meg, hogy eladta az ékszereit és egyéb értékeit, s abból fizette a lakhatás és tanulás költségeit. 

Orvosi diploma érettségi bizonyítvány nélkül 

Vilma 1872-ben lett a zürichi egyetem rendkívüli hallgatója, ahol sok nélkülözés, de annál nagyobb kitartás és szorgalom által sikeresen elvégezte az egyetemet. (A ’rendkívüli’ megjelölés arra utalt, hogy nem volt érettségi vizsgája, ellentétben a ’rendes’ hallgatóval, akinek volt.) Mivel ételre kevés pénze jutott, ezért sokszor csak gyümölcsöt, zöldséget és rozskenyeret fogyasztott, mondhatnánk, hogy a mai vegetáriánus életformát folytatta. 

Hugonnai olyan sikeresen tanult, hogy utolsó évében Edmond Rose professzor mellett segédkezhetett, aki a diftériás betegek életének megmentése érdekében a gégemetszés technikáját vezette be. Végzés után egy évet még Zürichben dolgozott egy kórházban, majd tanársegédi állást is felajánlottak neki az egyetemen, de ezt nem fogadta el, mert haza akart jönni. 

1880-ban véglegesen hazatelepült és gyakorolni szerette volna hivatását itthon. Ezért kérelemmel fordult a vallás- és közoktatási miniszterhez, diplomája honosítása végett. Nem is sejtette, hogy milyen óriási nehézségekkel kell majd megküzdenie, de következetes kitartása, ha későn is, de meghozta a gyümölcsét. 

Trefort Ágoston kultuszminiszter azonban, aki nagyon sok intézkedésében mesze meghaladta a korát, nem ismerte el a diplomáját. Az akkori magyar joggyakorlattal két helyen is ellenkezett volna az elismerés: egyrészt Hugonnainak nem volt érettségije, másrészt minden magyar állás elfoglalásához hazai diploma volt a követelmény. Hugonnai még nem járhatott gimnáziumba, ahol érettségivel zárhatta volna a tanulmányait, tudniillik akkoriban ez a lányoknak még nem volt megengedett. A Hugonnai fiatalkorában működő leányiskolák pedig nem adtak érettségi bizonyítványt. (Majd 1895 után vezetik be a leánygimnázium intézményét is, érettségi vizsgával egybekötve, lásd lejjebb.) 

Országos üggyé terebélyesedett egyéni kérelem 

 Hugonnai nosztrifikálási kérvénye hatására a minisztérium egy országos felmérést kezdeményezett. Megkérdezték az egyetemeket és az országos közoktatási tanácsot, hogy nyilvánítsanak véleményt három kérdésben: 

1.  Bocsáthatók-e nők érettségi vizsgára?
2.  Helyes-e, célszerű-e a nők „egyetemi hallgatását” megengedni?
3.  Megengedhető-e a nőknek az orvosi gyakorlat hazánkban?

Az illetékes pesti fórumok mindenre igenlő véleményt mondtak. Ennek eredményeként Hugonnai sikeres érettségi vizsgát tehetett 1881-ben, 34 éves korában, egy egyetemi diploma birtokában, második nőként az országban! Ezután Trefort Ágoston azt javasolta Hugonnainak, hogy szerezzen itthon szülésznői diplomát és azzal praktizáljon. Ehhez segédorvosi állást ajánlott neki egy szülészeti intézetben. (A segédorvosi státusz nem igényel orvosi végzettséget.) Külföldi orvosi diplomáját változatlanul nem tudta elfogadni. 

Szerencsére Tauffer Vilmos, a bábaképző tanfolyamot lebonyolító klinika igazgatója, a svájci orvosi diploma láttán, vizsgák nélkül kiállította Vilmának a bábaoklevelet. Ezután a zürichi doktornő bábaként dolgozott és tartotta el családját, mivel ekkor már férjével válófélben volt. Magán-szülésznői rendelőt nyitott, majd 1890-től a balatonfüredi tisztviselőtelepen dolgozott és a budapesti leánynevelő intézet rendes tanáraként is tanított. Közben elvált első férjétől, majd hozzáment Wartha Vincéhez, egy jeles kémikushoz, aki tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, sőt a budapesti Műegyetem rektori tisztét is hosszú ideig betöltötte. Wartha mellett méltó szellemi társra talált, akinek kérésére felhagyott a szülésznői munkával. De nem adta fel a küzdelmet orvosdoktori diplomája elismertetése tárgyában! 

Eközben a magyar közvéleményt még lázasabban foglalkoztatta a nők felsőfokú végzettségének ügye. Hugonnai példája szinte egy lavinát indított el ezen a területen, több neves szakember, egyesület, aktivista állt ki a nők egyenlő képzésének sürgetése mellett. A Nemzeti Nőnevelés c. sajtóorgánumban Hercegh Mihály hírneves jogtudós, királyi tanácsos állt ki az orvosi hivatás női gyakorlása mellett, konkrétan Hugonnaira hivatkozva, de a kor haladó publicistája György Aladár is bátorította a nőket, éppen a tanítőnőképzés sikeréből kiindulva a felsőfokú végzettség megszerzésében, a nők orvosi hivatásának támogatója lett Markusovzsky Lajos akadémikus, az Orvosi Hetilap alapítója.  

Miniszteri rendelet a nők felsőfokú képzéséről 

Az így kibontakozó társadalmi nyomás hatással lett a törvényhozásra is. Az 1895-ben hivatalba lépő kultuszminiszter Wlassics Gyula kiadta a 65719/1895 számú rendeletet, amely lehetővé tette a nők számára, hogy bölcsészeti, orvosi és gyógyszerészi pályákra léphessenek. Hangsúlyozta, hogy az orvosi pálya, különösen a nő- és gyermekorvosi pálya, igényli leginkább a nők jelenlétét. A rendelet előrevetítette a nők érettségi vizsgájának bevezetését is, ez ügyben további rendeletek hozatalát helyzete kilátásba. (Így kerülnek bevezetésre a későbbiekben a leánygimnáziumok, majd később a koedukált képzésű középiskolák.) 

Hugonnainak azonban még szigorlatokat is le kellett tennie svájci diplomája elfogadásához. De 1897. május 14-én, 50 éves korában végre őt is orvosdoktorrá avatták, 18 évvel az első orvosi diplomája kézhezvétele után! Ezt követően szabadon praktizálhatott, bár ő – orvosi naplójának tanúsága szerint – női betegekkel és szegényekkel foglalkozott a legszívesebben. Bekapcsolódott a magyarországi feminista mozgalomba, és lelkes híve lett a leánygimnáziumok szervezésének. Meggyőzően érvelt a nőmozgalom ellenfeleivel szemben, megjelölte a nők fontos szerepét a betegápolás és az egészségügy területén. Ezért fordította le  1907-ben Fischer-Dückelmann A nő mint háziorvos című könyvét magyar nyelvre. Egész életében az egészségügyi felvilágosítás elkötelezett híve volt.  Évekig tanította a betegápolást az Országos Nőképző Egyletben. 1914-ben, az első világháború kitörésekor, hatvanhét évesen elvégzett egy katonaorvosi tanfolyamot! Szervezőmunkája nyomán nyolcvannégy orvosnő és többszáz vöröskeresztes nővér állt szolgálatba. Áldozatos munkájáért hadiékítményekkel díszített érdemjellel tüntették ki.   

Hugonnai hallatlanul sokat tett a női orvosi hivatás elismertetéséért úgy, hogy saját életével bizonyította a nők felsőbb oktatásra való rátermettségét. Ez az „élő példa” késztette elismerésre a kor hatalomgyakorlóit. Hugonnai halálának évében már többszáz orvosnő praktizált az országban, ami az ő bátorsága, kitartása, elkötelezettsége nélkül aligha valósulhatott volna meg. 

Emlékét a hálás utókor többféle formában is őrzi. Szobrot állítottak a tiszteletére, iskolákat neveztek el róla, alakját regény formájában is feldolgozták. 

A Semmelweis Egyetem  Hugonnai Vilma-emlékérmet alapított az esélyegyenlőség tiszteletének állandó ébren tartására.  

Készült a Goodwill Pharma támogatásával.

Szeged 2025. február 28.                                                        Tasiné Csúcs Ildikó PhD