Az orvos, aki kiépítette a modern magyar közegészségügyet
Nem lenne teljes a sorozatunk, ha nem tárgyalnánk Johan Béla munkásságát, aki a XX. századi magyar orvostörténelem egyik iskolateremtő személyisége volt. Nevéhez köthető a korábban különböző intézmények melléktevékenységeként létező, de általa egységesített és állami irányításúvá tett közegészségügyi hálózat megteremtése. Az érettebb korosztály képviselői talán még emlékeznek az ún. zöldkeresztes házakra, amelyek a vidék egészségházai voltak, de a fiatalabbak is tudhatnak a napjainkban is létező védőnői tevékenységről, amely egészségügyi szolgáltatás ma is egyedülálló a világon és szintén Johan Béla tevékenységének eredménye. És akkor még nem is ejtettünk szót a mindannyiunk hasznát szolgáló, hazánkban előállított első penicillinkészítményről, a Funginról, ami szintén az ő közreműködésével valósulhatott meg. De haladjunk lépésről-lépésre ennek a nagyívű pályának a bemutatásában!
Család, tanulmányok, előmenetel
Johan Béla orvoscsaládba született 1889. szeptember 18-án Pécsett, édesapja a város köztiszteletben álló tiszti főorvosa volt. Bizonyára az otthoni példa nyomán választotta ő is az orvosi hivatást és későbbi pályafutásában nagyban hasznát is vette az otthon látott példának. A pécsi ciszterci gimnáziumban letett érettségi után a budapesti egyetem orvosi fakultásán kezdte meg tanulmányait. Hamar kiderülhetett rátermettsége, mert medikus korában Genersich Antal mellett lett demonstrátor. 1914-ben pedig már a Genersich által vezetett I.sz. Kórbonctani Intézet tanársegédje lett. Bizonyára a kórbonctan elkötelezett híve marad, ha nem szól közbe az I. világháború. Ekkor fordult figyelme a fertőző betegségek felé, ugyanis a 16. Helyőrségi Kórház laboratóriumában teljesített szolgálat alatt oltóanyag előállítással foglalkozott. A hadsereg részére tífusz- és koleravakcinákat készítettek. Johan elsőként tenyésztette ki hazánkban a kolera baktériumot.1917-ben egyetemi állása mellett az István kórház kórboncnoki főorvosi teendőit is ellátta. Eközben 1919-ben kórszövettanból magántanári habilitációt szerzett, 1927-től pedig címzetes nyilvános rendkívüli tanárként oktatott az egyetem orvostudományi karán.
Külföldi tapasztalatok
Fiatal és elkötelezett orvosként 1921-ben – Korányi Frigyes, Nékám Lajos és Grósz Emil ajánlásával – Rockefeller ösztöndíjat nyert el az Egyesült Államokba, hogy az amerikai egészségügyi intézetek szervezetét tanulmányozhassa, különös tekintettel a fertőző betegségek elleni küzdelemre. Az egyéves amerikai út után három évig Európa 6 legfejlettebb államában (Angliától Svájcig) tanulmányozta az egészségügyi intézmények oltóanyagtermelésének szervezeti kereteit, működését, szerzett nélkülözhetetlen tapasztalatokat a közegészségügy laboratóriumi munkájáról. Ennek eredményeként az egyik legnagyobb szaktekintélynek számított hazai körökben bakteriológiából, immunológiából. (Miközben elismert patológus is volt.) Külföldről hazatérve, megszerzett tapasztalatait felhasználva, először a Phylaxia Szérumtermelő Rt. humán oltóanyagtermelő osztályának munkáját indította el.
Az Országos Közegészségügyi Intézet élén
Johan hazánkban egy központi közegészségügyi szerv felállítását tartotta a legfontosabbnak. Ő még külföldön volt (1923-ban), mikor már elkészültek az Országos Közegészségügyi Intézet épületének tervei. Az építkezést szintén a Rockefeller Alapítvány támogatásával tudták megvalósítani, 1924-ben az Alapítvány 245 ezer dollárt szavazott meg erre a célra, így 1927-re már át is tudták adni a kész épületet. Johan Bélát, mint a bakteriológiának egyik legnagyobb szaktekintélyét és mint a Rockefeller Alapítvány megbízható partnerét nevezték ki az intézmény élére igazgatónak. A Rockefeller Alap működési elve volt ugyanis az, hogy szívesen működött együtt már egyszer kipróbált, „bevált”, megbízható szakemberekkel. Az intézmény legfőbb feladata a fertőző betegségek elleni védelem volt. Ehhez kapcsolódóan foglalkozott még ‒ többek közt ‒ kórszövettannal, parazitológiával, kémiai diagnosztikával és a gyógyszerspecialitások ellenőrzésével. A létrehozásáról szóló 1925. évi XXXI. törvénycikk minden – a fertőző betegségekkel kapcsolatos intézkedést – az OKI hatáskörébe utalt. Johan Béla irányítása alatt az intézmény a hazai és nemzetközi mikrobiológiai, immunológiai, epidemiológiai és közegészségtani kutatások fellegvárává vált és a világ orvostudományi kutató-intézeteinek élvonalába került.
Milyen módszerekkel sikerült mindezt Johan Bélának elérnie? Abban megegyeztek a vélemények, hogy hazánkban a közegészségügy területén, a vidék elmaradottsága a legnagyobb probléma. Ez vitathatatlanul tükröződött az adatokban is, míg 1930-ban Budapesten 100 ezer főre 343 orvos jutott, addig vidéken ez 93 orvost jelentett. Johan számtalan alkalommal felhívta a kormány és a közvélemény figyelmét a falvak keserves közegészségügyi állapotára és a halaszthatatlan javítás szükségességére. Ő volt az első, aki kifejezetten állami feladatnak tekintette a tömeges járványok felszámolását. Ekkortájt vidéken szedett legtöbb áldozatot a gümőkor és nagyon magas volt a nemi betegséggel küzdők száma is. De kiemelkedő volt még a hastífusz, diftéria, a trachoma, a golyva, a malária előfordulási gyakorisága is. (Érdekességképpen megjegyezzük, hogy ez utóbbi kezelésében a népi gyógyászat gyakorta használta a csípőspaprikát vagy paprikás pálinkát. a benne lévő kapszaicin jótékony hatása miatt.)
Johannak az volt a meggyőződése, hogy a betegek számának csökkentése érdekében elsősorban jól képzett közegészségügyi szakszemélyzetről kell gondoskodni, ezért létrehozta az OKI 20 fiókállomását, felállította a fertőzőbeteg jelentési rendszert, megreformálta a tisztiorvosi képzést, valamint védőnőképzést indított el.
A Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat
Johan az új típusú területi munka modelljét ún. „mintajárások” létrehozásával kezdte. Ennek egészségügyi intézményeit a zöldkereszt jelzéssel látták el. Ez egy 1-2 vagy akár 3-4 szobából álló egészségház volt, amit a községi orvos vezetett. Itt dolgozott és kisebb szobában lakott is az általános közegészségügyi védőnő. Az ő feladata a családok egészségvédelme volt. Szűrővizsgálatokat végzett, nyilván tartotta és gondozta a betegeket, és lényegében szemmel tartotta a családot. Feladata volt a csecsemő és iskolás korúak gondozása, valamint a tuberkulózis elleni védelem. Később megkapta az anyavédelem feladatát is. Ez leginkább terhesgondozást jelentett. Ekkoriban nagy gond volt, hogy különösen a sokgyermekes parasztasszonyok nem mentek el a terhesgondozói rendelésre. Ezért ingyenes tej- és cukorosztási akciókat szerveztek, a terhesek kaptak 15 liter tejet és 1 kg cukrot havonta, ha megjelentek a terhességi vizsgálatokon és tanácsadáson. A terhesség alatti vizsgálatok közé tartozott a szifilisz szűrése is. Általános elv volt, hogy semmilyen vizsgálatot nem erőltettek, megpróbálták inkább az igényeket felébreszteni irántuk. Középpontba helyezték az egészségügyi felvilágosítást, faluegészségügyi napokat szerveztek, rendszeres orvosi és ápolónői előadások voltak minden faluban.
A falusi asszonyokkal megkedveltették az intézeti szülést úgy, hogy létrehoztak 15-20 ágyas szülőotthonokat, ahol tisztább körülmények között és megfelelő szakemberek irányításával szülhettek.
Mivel egyik fő feladatuk a falusi higiéniás viszonyok javítása, ezért fürdetési akciókat szerveztek, az egészségházakban elhelyezett zuhanyzókban biztosítottak lehetőséget erre. Bevezették az iskolafogászatot is. E célra például az amerikai hadsereg telepíthető tábori fogorvosi rendelőjét kapták meg. A gyerekek ingyen fogkefét kaptak, az iskolában kötelező volt a fogmosás.
Sok helyen a fertőző betegeknek felállítottak ún. falusi elkülönítő házakat is. Ide télen a gümőkoros, nyáron a tífuszos betegeket helyezték el. Többször szerveztek zöldkeresztes ebédeltetési akciókat is. Az első mintajárás a gödöllői volt, majd ezt követte a mezőkövesdi, a berettyóújfalui, a váci, összesen kilenc ilyen volt: 1935 nyaráig 278 község 400 ezer lakosát részesítették zöldkeresztes ellátásban. A gondozás eredményeként a mintajárásokban felére csökkent a csecsemőhalandóság a nem mintajárásokhoz képest.
Szakemberképzés
Az OKI egyik fő feladata volt még a közegészségügyi személyzet képzése. Szintén Rockefeller Alapítványi pénzből épült fel Budán a Magyar Királyi Ápoló- és Védőnőképző Intézet. Az ott tanuló védőnők ápolónői végzettséget is szereztek, a gyakorlatukat pedig a mintajárásokban végezték el. A tisztiorvosok képzése Gödöllőn az ottani egészségházban bentlakásos tanfolyam keretében történt. Az 1928-tól beinduló képzés új típusú, gyakorlatorientált és magas színvonalú volt. 1930-ban az Ápoló- és Védőnőképző Intézet mellett átadásra került Budapesten az Orvosok Háza is. (Budapest IX.k. Albert Flórián út 4.)
Kiemelkedő eredményt tudtak elérni a járványvédelemben. Széleskörű diftériaoltási akciót szerveztek, amit a Tomcsik József által kidolgozott oltóanyaggal hajtottak végre. Ennek eredményeként a betegség morbiditása 1931 és 1938 között a harmadára csökkent. Ezen a területen akkor megelőztük Ausztriát és Németországot.
Az OKI sikeres működésének külföldön is híre ment.1928 és 1938 között 49 országból 881 orvos jött külföldről tapasztalatszerzésre. Johannak jelentős nemzetközi tekintélye is volt, 1934-től 1943-ig a Népszövetség állandó egészségügyi bizottságának tagjaként is tevékenykedett.
Johan Béla államtitkári tevékenysége
Az egészségügynek 1932-től nem volt önálló minisztériuma hazánkban. A Belügyminisztérium szervezetén belül a teljes egészségügyet egy orvos-államtitkár felügyelte. 1935-ben Johan Bélát a belügyminisztériumi orvosállamtitkárrá nevezték ki úgy, eközben az OKI irányítását is ellátta. Minisztériumi főnöke Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter szintén nagy hangsúlyt fektetett a közegészségügyre. 1934-ben, első belügyminisztersége idején 10 éves tervet dolgozott ki az egészségvédelmi munka egész országra való kiterjesztésére. De utódja Kozma Miklós belügyminiszter is magáévá tette ezt az elképzelést és 1936-ban megszületett a tisztiorvosi szolgálat államosításáról szóló törvény. (1936.évi IX. törvénycikk). Így megvalósulhatott a helyhatóságoktól való függetlenség kimondása, ami lehetővé tette a gördülékeny egészségvédelmet. (Korábban, főleg a XIX. században az ispán, ha nem értett egyet vele, megakadályozhatta pl. a védőoltások beadását.) Szabályozta a törvény az orvosi kinevezéseket, azokat a belügyminiszter hatáskörébe vonta, és kötelezővé tette legalább 5000 lakosra egy orvos alkalmazását.
Keresztes-Fischer Ferenc ekkor a Pénzintézeti Központ elnökeként Imrédy Bélával, a Nemzeti Bank elnökével három és félmillió pengőt gyűjtöttek össze más bankoktól, gyáraktól, biztosítóktól a falusi egészségvédelem további kiépítésére. Ez képezte az ún. Falu Szociális Alapot, ami lehetővé tette még több egészségház, körorvosi lakások, napközi otthonok építését. Az 1940. évben egy belügyminiszteri rendelettel egészségvédelmi köröket, mint ellátási egységeket hoztak létre, melyek központja az egészségház volt. Ez alapvetően tanácsadó szerepet töltött be és minél nagyobb volt, annál több más funkciót is el tudott látni (tüdőbeteg-gondozás, anya- és csecsemővédelem, szűrések stb.). A rendelettel többszáz gyakorló orvost is bevontak a megelőző orvoslásba.
Folyamatosan bővülnie kellett a szakemberek létszámának is: a korszak végére, azaz 1920 és 1944 között az orvosok száma az országban két és félszeresére nőtt, a kórházak száma pedig megduplázódott.
Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter Johan Béla segítségével megszervezte az Országos Egészségvédelmi Szövetséget. Az ezzel kapcsolatos törvény (1940. évi VI. törvénycikk) kimondta, hogy a fenti egészségvédelmi intézményeket az egész országra ki kell terjeszteni. Belügyminiszteri rendeletek segítségével az OESZ 1941. január 1-vel az addig létező összes magyarországi egészségvédelmi szervezetet és tevékenységet egyesítette, s ez vált a háború alatti egészségügy alapvető szervezetévé. Minden járás és város területén kötelezővé tették a tüdőbeteg- és nemibeteg-gondozó intézmények létesítését. Az egészségvédelmi körökben állami alkalmazott tanácsadó orvos és védőnő dolgozott. Átlagosan 6-8000 lakosra jutott egy védőnő. 1942-ben megszületett a községi és körorvosok „államosítása” is, azaz közalkalmazotti státuszba emelése, a vidéki orvosok fizetésének jelentős emelésével. A vidéki betegek mihamarabbi kórházi ellátáshoz jutása érdekében megszervezték a mentőszolgálatot is.
Nagyon nagy gondot okozott, főleg vidéken a tiszta ivóvíz biztosítása. Mivel vezetékes vizet nem lehetett mindenhová eljuttatni Johan szorgalmazta a falvakban fúrt kutak létesítését. Ezek vizét évente kétszer ellenőrizték és megfelelés esetén ’jó ivóvíz’ felirattal látták el. A cél az volt, hogy 1000 lakosra egy közkút jusson és az ne legyen egyik háztól sem 500 méternél messzebb. (Ez rendkívül fontos volt, hiszen a kis mélységű ásott kutak rossz vizet adtak és melegágyai voltak a paratifusz, kolera és egyéb fertőzéseknek.)
Ellentmondásos megítélés
A vitathatatlan eredmények ellenére 2003-tól Johan munkásságát, leginkább államtitkári tevékenysége miatt támadások érték. A legtöbb vádat amiatt kapta, hogy a német megszállás idején alakult Sztójay-kormányban ugyanúgy ellátta államtitkári feladatát, mint korábban, ahelyett, hogy lemondott volna. Holott korábban is voltak összetűzései a szélső jobboldallal (Orsós Ferenccel, Csilléry Andrással) éppen azért, mert zsidóbarát intézkedéseket tett. Például az 1942.évi XII. törvény alapján az állásban lévő zsidó orvosokat nyugdíjazni kellett. Főnökével, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszterrel ezt úgy hajtották végre, hogy a zsidó orvosokat ugyan formálisan nyugdíjazták, majd az orvoshiányra való hivatkozással „berendelt orvosként” további szolgálatra „utasították” őket. Johan Béla ezért megkapta a zsidóbérenc nevet, annál is inkább, mivel kilépett a fasiszta és antiszemita jellegű MONE-ből is. Czeizel Endre genetikus megkérdezte tőle, hogy miért vállalta el az államtitkárságot a németbarát Sztójay-kormányban, holott ő köztudottan angolszász irányultságú volt. Johan azt válaszolta, hogy azért, mert ha lemond, veszélybe került volna egész korábbi életének a munkája, az Országos Közegészségügyi Intézet. Államtitkárként viszont alá kellett írnia olyan rendelkezéseket, melyeket nem ő hozott, de a végrehajtásuk az ő feladata volt. Az érvényben lévő zsidótörvények értelmében zsidó orvosok és gyógyszerészek állásukból való elbocsátási iratait névjegyével szignózta, ami egyet jelentett a deportálásukkal. Ungváry Krisztián történész szerint ezzel osztozott az intézkedések morális és politikai felelősségében.
Johan megítéléséről 2003-ban parázs sajtóvita keletkezett, mivel az induló új népegészségügyi programot róla szándékoztak elnevezni. A vitában legalább annyian védték Johant (zsidó orvosok, akiknek segített, azok leszármazottjai), mint amennyien támadták. Végül az MTA állásfoglalása zárta le a vitát, megállapítva, hogy Johan Béla szakmai pályafutása kiemelkedő, de népegészségügyi programhoz nem javasolják a nevét felhasználni, mert megosztó a politikai megítélése.
1945 után Johan Béla államtitkári szerepét igazoló bizottságok is vizsgálták. A Népjóléti Minisztérium igazoló bizottsága rövid tárgyalás után megállapította, hogy „vezető állásra alkalmatlan”, mert mint főtisztviselő…” semmi olyan intézkedést nem tett, amelyből arra lehetett volna következtetni, hogy a fennálló alkotmányellenes irányzattal szembe kívánt volna helyezkedni.”
Az egyetemi igazoló bizottság, amely több vádpontot talált ellene, hosszú tárgyalás eredményeként állásvesztésre ítélte és megvonta tőle a „venia legendit”, azaz az előadói jogot. (Johan már 1930 óta nem is volt állásban az egyetemen, indokolatlan volt ezen bizottság elé is becitálni.) Mivel a bizottság felvetette a népellenes tevékenység gyanúját is, ügyét a Népbíróságra tették át. A Népbíróság tárgyalás nélkül jóváhagyta a korábbi ítéleteket: a vezetői alkalmatlanságot és az egyetemi állástól való eltiltást. Johant nyugdíjazták és nem engedték vissza a közegészségügybe, miközben az általa kidolgozott rendszert teljesen átvették. Akadémiai levelező tagságát 1950-ben felfüggesztették.
A gyógyszeriparban
Johan ezután a Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalatnál dolgozott kutatóként és a penicillin hazai előállításán munkálkodott. (1945-ben még csak 56 éves volt.) Az általa meghonosított fermentációs eljárással állították elő az első hazai penicillint, a Fungint. Ezután a streptomycin antibiotikum előállításával kezdett foglalkozni. Mivel az amerikai szakemberek őt jól ismerték és becsülték, a streptomycin később Nobel-díjat nyert (1952) felfedezője, Selman Waksman, küldött neki baktériumtörzseket laboratóriumi felhasználásra. Ez felkeltette a titkos szolgálat figyelmét, nyugati imperialista hatalmakkal való kollaboráció és szabotázs gyanújával Johant letartóztatták, az Andrássy út 60-ba szállították kihallgatásra, majd Kistarcsára internálták. Itt három hónapot töltött el, míg külföldi tudományos segítséggel sikerült kiszabadulnia.
Tovább dolgozott, először a Chinoin Gyógyszeripari Kutatóintézetében, majd kis kitérővel a Kőbányai Gyógyszerárugyárban, ahol a B12 vitamin gyártásával foglalkozott. Több szabadalmat és újítást nyújtott be, aminek a gyógyszeripar nagy hasznát vette. Johan Béla 89 éves koráig dolgozott.
1972-ben elnyerte a Munka Érdemrend arany fokozatát, a gyógyszeriparban nyújtott érdemei elismeréseként. A nyolcvanas években már hangoztatták a hazai közegészségügy területén szerzett érdemeit, de rehabilitációja csak halála után történt meg. Ekkor az Országos Epidemiológia Központ, ami az OKI egyik jogutódja, felvette a nevét és Johan visszanyerte akadémiai tagságát.
A magyar közegészségügy legnagyobb alakját 1983-ban 93 éves korában érte a halál. Halála után, az Országos Közegészségügyi Intézet megszervezéséért, a hazai penicillin- és streptomycingyártás megteremtéséért és továbbfejlesztéséért 1990-ben a Széchenyi-díj, 2002-ben a Magyar Örökség díj posztumusz díjazottja lett.
Tasiné Csúcs Ildikó PhD történész
Felhasznált szakirodalom:
Cora Zoltán: Johan Béla és a modern magyar közegészségügy kiépítése
Sipos József emlékkötet, In: Fontes et libri, Tanulmányok/ Studies 2. p. 23-44.
Johan Béla: Gyógyul a magyar falu In: A M. Kir. Országos Közegészségügyi Intézet Közleményei 7. sz. Budapest, 1939.
Birtalan Győző: Johan Béla (1889-1983) In: Híres magyar orvosok 3. k. 111-114.
Kapronczay Károly: Johan Béla (1889-1983), Magyar Epidemiológia II. évf. 1. sz. (2005/1.) p. 5-11.
Ungváry Krisztián: Johan Béla és a deportálások, Magyar Epidemiológia II. évf. 2. sz. (2005/2.) p.93-97.
Makra Csaba: Szobordöntés 2006-ban, Gondolatok Johan Béla szobrának eltávolítása kapcsán. Magyar Epidemiológia III. évf. 3. sz. (2006/3.) p.146-148.
Ember István: Ceterum censeo, Magyar Epidemiológia III. évf. 2. sz. (2006/2.) p. 76-78.
Félix Péter: A Johan Béla-ügy: Dokumentumok és értelmezések, Magyar Epidemiológia II. évf. 2. sz. (2005/2.) p. 77-90.
Varga Csaba: Másfelől… Magyar Epidemiológia II. évf. 2. sz. (2005/2.) p. 91-92.
Kertai Pál: Ötszáz sor a Johan Béla-ügy margójára, Magyar Epidemiológia II. évf. 3 sz. (2005/3.) p. 167-174.
Pótó János: Feljegyzés Johan Béla politikai tevékenységéről, Magyar Epidemiológia I.évf. 1. sz. (2004/1) p. 9-10.
Pók Attila: A Johan Béla-ügy, Magyar Epidemiológia IV. évf. 1. sz. (2007/1.) p. 7-8.
Czeizel Endre: Még egyszer Johan Béláról, személyes tapasztalataim alapján,
Magyar Epidemiológia II. évf. 3 sz. (2005/3.) p. 177-179.
Karasszon Dénes: Johan Béla, Magyar Tudóslexikon A-tól ZS-ig, főszerk. Nagy Ferenc, BETTER-MTESZ-OMIKK 1997. p. 424-425.
Major Magda – Major Tamás: Mi is az a zöldkereszt?
http://etszk.oldportal.u-szeged.hu/levelezo-verseny/mi-is-zoldkereszt