Sir Ronald Ross (1857-1932) a malária kórokozójának felfedezője

Manapság, amikor a védőoltásoknak köszönhetően már a fertőző betegségek neveit is elfelejtettük, idegenül hangzik egy európai embernek még az elnevezés is, hogy ’malária’. Pedig őseink idejében – csupán 3-4 generációval korábban – Magyarországon is kegyetlenül megkínozta a fertőzötteket a magyar nép körében ’harmadnapos láz’ néven is ismert kór. Hazánkban különösen gyakori volt, még a „morbus Hungaricus” nevet is megkapta, (a szintén gyakori tébécé mintájára) pedig az egész földön elterjedt, különösen a trópusokon, ahol a legveszélyesebb fajtája sokszor halálos kimenetelű volt. Azonban ismeretlen volt az eredete és tünetei is szokatlanok: ciklikusan vissza-visszatérő magas láz, hidegrázás, fejfájás, hányinger, sokszor szervi károsodás. Bár találtak rá egy kemoterapeutikumot, a kinint, amit több-kevesebb sikerrel alkalmaztak is, sőt a magyar népi gyógyászatban ismert volt a paprikás pálinka jótékony hatása is, valószínűleg a kapszaicinnek köszönhetően. Hazánkban a kolozsvári egyetemen id. Jancsó Miklós foglalkozott a kutatásával főleg az ellene használt szerek hatásmechanizmusát és azok terápiás alkalmazását vizsgálta. Ő már tudta használni munkájában R. Ross eredményeit. Mert a betegség legyőzéséhez a legnagyobb lépést egy skót származású brit katonaorvos Ronald Ross tette meg, mikor felfedezte, hogy a malária szúnyogcsípés útján terjed.

Születés, származás, előmenetel

Sir Ronald Ross 1857. május 13-án született a brit Indiához tartozó Almarában (ma India), egy skót tábornok Sir Campbell Claye Grant Ross és felesége Matilda Elterdon első gyermekeként. Később még kilenc testvére született. A sokgyermekes család nem dédelgette otthon elsőszülött fiát, hanem már nyolcéves korában az angliai Wight-szigetre küldték a nagybátyjához és nagynénjéhez tanulni. A La Manche csatornában elhelyezkedő szigeten Ross Ryde városában járt általános iskolába. Középiskolai tanulmányait 1869-től a Southampton közelében fekvő Springhillben található bentlakásos katolikus iskolában végezte el.

Ronald több területen is nagyon tehetséges diák volt. Szerette és művelte a költészetet, az irodalmat, de a matematikában is jeleskedett és rajzversenyen is a legjobb helyezést érte el. Apja javaslatára, aki egy gyakorlatiasan gondolkodó katonatiszt volt a londoni St Bartholomew’s Hospital Medical College-be orvosi szakra iratkozott be. Az itt elsajátított orvosi hivatás gyakorlásában, később az orvosi kutatásban is nagy hasznát vette kiváló matematikai és rajzolási képességének. 1879-ben letette katonaorvosi vizsgáját, majd egy transzatlanti utakra induló gőzhajón dolgozott hajóorvosként, miközben a gyógyszerészi vizsgájára készült. Mikor 1881-ben ezt a vizsgáját is sikeresen letette, belépett az Indiai Orvosi Szolgálathoz. (Indian Medical Service) Ezután 13 éven keresztül különböző indiai és ahhoz közeli településeken ‒ Madras, Burma, Beludzsisztán (ma Pakisztán), Andaman- szigetek, Bangalore, Secunderbad-szigetek ‒ dolgozott katonaorvosként. Hamar felfigyelt a szúnyogok tömeges előfordulására a térségben és meg is jegyezte, hogy csökkenteni lehetne a számukat, ha nem engednék vízhez jutni őket.

Ross 1889-ben feleségül vette Rosa Bessie Bloxamot. Két fiuk, (Ronald és Charles), valamint két lányuk (Dorothy és Sylvia) született. Munkájában, utazásaiban felesége mindig segítő támasza volt.

Egy véletlen útján került közelebbi kapcsolatba a maláriával, mikor 1894-ben Londonban találkozott Sir Patrick Manson (szintén skót orvossal), a trópusi betegségek és a malária szakértőjével. Manson beavatta Rosst a maláriakutatás aktuális problémáiba, amit Ross azonnal a magáénak érzett és bekapcsolódott a kutatásába.

Mit tudtak a maláriáról R. Ross előtt?

Ez idő tájt a betegségek okának az emberek többnyire a rossz levegőt, ’miazmát’ vagy más környezeti tényezőt tartották. A XIX. század második felére az orvostudomány részben L. Pasteur és R. Koch munkásságának eredményeként ismerte a baktériumokat, hiszen Koch 1882-ben felfedezte az Anthrax kórokozóját, majd 1882-ben a tébécéjét 1883-ban pedig a kolera baktériumot is beazonosította. A malária kórokozóját nem ismerték és nem tudták hogyan terjed.

Ezen a területen egy francia orvos, Charles Louis Alphonse Laveran (1845–1922) ért el áttörést. Katonai orvostisztként 1878–1880 között Algériában dolgozott, ahol Constantine városában 1880-ban történelmi jelentőségű felfedezését tett közzé a betegségről. Egy maláriás katona vérében 1880. november 6-án figyelt meg először mikroszkóp alatt egy mozgó, pigmentált egysejtű organizmust, egy protozoont. Ezt plazmodiumnak nevezte el, amely név ma is elfogadott. Felfedezésének lényege ez volt: „A maláriát nem baktérium vagy miasma okozza, hanem egy protozoon-parazita, amely a vérben élősködik és ott szaporodik.” A plazmodium az emberi szervezetben megtámadja a vörös vérsejteket és azokban osztódik. Ez az ún. ivartalan szaporodás, de ennek teljes ciklusát Laveran még nem tudta felvázolni. A vörösvérsejtek szétesnek, toxikus anyagok szabadulnak fel, ami lázrohamot okoz, károsítja az érfalat és a májat. Négyféle plazmódiumfaj is okozhat ilyen súlyos betegséget, ezért a lázrohamok gyakorisága a kórokozók szaporodási ciklusának megfelelő. (Általában három vagy négy naponkénti, innen az elnevezés, hogy harmadnapos láz.) A betegség emberről emberre nem terjed, de még nem tudták, hogy akkor hogyan is terjedhet. Laveran 1907-ben ezért a felfedezéséért megkapta az orvosi Nobel-díjat.

Sir Patrick Manson pedig azt feltételezte, hogy a plazmodiumot, azaz a malária kórokozóját a szúnyog terjeszti. A trópusi medicina atyjaként számontartott kutató korábban a filariázis (egy másik szúnyog által terjesztett betegség) terjedésének vizsgálatakor fedezte fel ezt az összefüggést. Tehát ő volt az első, aki rámutatott, hogy szúnyogok közvetíthetnek betegséget. Ma úgy mondanánk, hogy a szúnyog, mint vektor elméletének a megalkotója volt.

A szúnyog a beteg embert megcsípve felveszi a kórokozót, amely kifejlődik a szúnyog szervezetében. Majd a szúnyog a következő csípésnél továbbadja a fertőzést egy másik embernek.

1888–89 között Manson mutatta be Laveran munkáit Rossnak. Ezután folyamatosan támogatta, bíztatta, irányította Ross maláriakutatásait. Négy év alatt 173 levelet váltottak egymással a témában. Tudományos mentorává vált Rossnak, folyamatosan közbenjárt az érdekében, segítette a munkáját.