Emil von Behring (1854-1917)

Vérsavó, szérumterápia, passzív immunizáció 

Behring miután 10 évet leszolgált a hadseregben, 1888-tól Robert Koch berlini Higiéniai Intézetében asszisztensként helyezkedett el. Itt tudott olyan kísérleteket folytatni, amelyekkel a vérsavó hatását vizsgálta. Logikus volt, hogy a termelődő ellenanyagok a vérben tárolódnak, hisz az jut el mindenhová. 

A vér nehezen kezelhető, hiszen hamar megalvad, amikor két részre oszlik: az összetömörödött vérsejtekre és a sárgás színű folyadékra, a vérsavóra. Behring feltételezte, hogy a betegségből sikeresen felgyógyult állatok vérsavója tartalmazza a betegség ellenanyagát. Ezért az előzetesen megbetegített állatokba ilyen vérsavót fecskendeztek be. A hatás egyértelmű volt, a beteg állatok jobban lettek. Ha pedig ezt a vérszérumot egészséges állatokba injektálták, azok védettséget kaptak a betegséggel szemben. Behring japán kollégájával, Shibasaburō Kitasato bakteriológussal közösen az 1890. április 4-i Deutsche Medizinische Wochensrift c. szaklapban közölte le először, hogy a diftéria és tetanusz ellen immunizált állatok vérsavója tartalmazza azokat az anyagokat (antitoxinok), amelyek képesek semlegesíteni a kórokozók toxinjait. (Az antitoxin kifejezést is ők alkották meg.)

Ez az „Über das Zustandekommen der Diphtherie- und Tetanus-Immunität bei Thieren” (A diftéria- és tetanusz-immunitás kialakulása állatokban) című közlemény mérföldkőnek számít az immunológia történetében. Ezzel tulajdonképpen felfedezték a mai néven szérumterápiaként elterjedt eljárást, melynek lényege: az immunizált állatok vérsavójának használata a betegség kezelésére. Ezt az eljárást passzív immunizációnak is nevezzük. Ma már azt is tudjuk, hogy a vérsavóban antitestek (antitoxinok), hormonok, enzimek is koncentrálódnak és ezeket pontosan mérni is lehet. 

Az aktív immunizálás felé vezető út 

Utóbb Behring felismerte, hogy a passzív immunizálás csak ideiglenes védelmet nyújt. Ezért kísérletezni kezdett a diftéria toxin és antitoxin keverékével, amelyet “diftéria AT” vakcinának nevezett. Ez a keverék biztonságosan stimulálta az immunrendszert és hosszú távú védelmet biztosított a diftéria ellen.  

Később Behring munkatársa, Paul Ehrlich (1854-1915) bakteriológus kifejlesztett egy dúsítási eljárást, valamint egy pontos mennyiségi meghatározási és szabványosítási protokollt, amivel az antitoxinok további minőségi javulását tudták elérni. 

Egyetemi karrier 

Behring tevékenységére felfigyelt a porosz Oktatási és Kulturális Minisztérium egyik vezető tisztviselője, Friedrich Althoff (1839-1908), aki a járványok elleni védekezést a bakteriológiai kutatások támogatásával szerette volna javítani. (Althoff a kutatások támogatásával a magyar Klebelsberg példaképe lett, aki kultuszminiszterként, az ő példáját követve hívta haza Szent-Györgyi Albertet Cambridge-ből Szegedre.) Behring – Althoff jóvoltából – először a Halle-Wittembergi Egyetemen lett professzor, majd 1895.április 1-től a Marburgi Egyetem Higiéniai Intézetének lett az igazgatója, a kar tiltakozása ellenére, akik alig ismerték őt. Végül itt dolgozott 1916-ig, nyugdíjazásáig, létrehozva egy élénk tudományos csapatot, ami a Marburgi Kör néven lett ismert. 

Tetanusz terápiás szérum az első világháborúban 

Érdekes, hogy 1891-ben a tetanusz szérumot lényegesen gyorsabban vezették be a klinikai gyakorlatba, mint a diftéria szérumot. Ugyanis a Mezőgazdasági Minisztérium támogatta a kifejlesztését, a földdel érintkező tenyészállatok védelme érdekében. Sok szérumot nyertek ki az immunizált lovakból. Eközben elmulasztották az embereken történő klinikai vizsgálatokat, ami az első világháború kitörésekor okozott gondot. Mivel nem volt tapasztalat még az embereknek történő adagolásban, csak félve, kis mennyiségben adták a katonáknak. Így nem volt hatékony és a háború első hónapjaiban tömeges emberveszteségekhez vezetett. Behring segítségére volt szükség ahhoz, hogy a szérumot normálisan adagolva kezelhetők legyenek a tetanusz fertőzések.1915-től általánosan alkalmazva, szignifikánsan csökkent az áldozatok száma, Behringet pedig vaskereszttel tüntették ki és a katonák megmentőjének is kikiáltották.

Később egyetemi barátjával, Erich Wernicke-vel közösen sikerült kifejlesztenie az első hatékony terápiás szérumot a diftéria ellen. Ezt 1892-től elkezdték alkalmazni, ám ekkor még igen kevés állt rendelkezésre, mivel a szérum termeléséhez állatokra (leginkább juhokra, lovakra) volt szükség. Az állatok véréből kinyert antitoxint emberre is alkalmazták. A sikeres kezelések hatására 1894 augusztusában kezdődött meg Frankfurt-Höchstben, a Farbwerke Hoechst vegyipari vállalatnál Emil von Behring diftéria elleni antitoxinjának ipari méretű gyártása. Az antitoxin alkalmazása látványosan csökkentette a betegség halálozási arányát. A szérumterápia bevezetése előtt a diftéria halálozási aránya 50% körül volt, míg az antitoxin alkalmazásával ez az arány 10% alá csökkent. Behring pedig „a gyerekek megmentője” nevet kapta.  

Behring az üzletember 

Mikor az állam, illetve Althoff kinevezte Behringet a marburgi egyetemre, egy jól felszerelt magánlaboratóriumot is létrehoztak a számára Slossberg városrészben. Ez később kicsinek bizonyult a további kutatáshoz, és Behring önállósítani szerette volna magát, elszakadni a Farbwerkétől. Ehhez jó jövedelmi alapot adott az 1901-ben elnyert Nobel-díj összege is. Így Behring földeket vásárolt a laboratóriuma közelében és egy farmot is épített. 1903-ban létrehozta saját vállalatát Behringwerk néven. Egy év múlva társult hozzá egy marburgi gyógyszerész, Carl Siebert. A diftéria szérum előállítása újabb tőkebefektetőket igényelt. Ezért társult hozzájuk még August Strube bankár és Carl Hubert Cremer üzletember és 1914. április 19-én létrejött a Behringwerke Bremen und Marburg Gesellschaft mbH. Az első világháború kezdetével ők állították elő a hadsereg számára a tetanusz szérumot, de vérhas, kolera elleni vakcinát és gázos üszkösödés elleni szérumot is gyártottak a hadseregnek. 1915-ben csak tetanusz szérumból 2 millió adagot állítottak elő. A cég ma is működik Németországban: a Behringwerke Marburg egy gyógyszeripari telephely, körülbelül 7200 alkalmazottal, egy biotechnológiai központ, ahol innovatív gyógyszeripari vállalatok működnek. Ezek közül a legismertebbek: a névadó CSL Behring GmbH, a GSK Vaccines GmbH, a BioNTech Manufacturing Marburg GmbH és a Siemens Healthcare Diagnostics Products GmbH.  

Eltávozás és utóélet 

Emil von Behring 1917. március 31-én, tüdőgyulladás következtében elhunyt. A kiváló orvos, kutató és üzletember emlékét Németországban és szerte a világon megőrizték és ápolják.  Aszteroidát neveztek el róla 1990-ben, egy kráter viseli a nevét a holdon, bélyegeket nyomtattak az emlékére. Németországban kórházat, laktanyát és iskolákat neveztek el róla, összesen eddig 11 utca viseli a nevét. Az ő nevét kapta Németország egyik legnagyobb tőkéjű orvosi alapítványa is a Von Behring-Röntgen Alapítvány. De amire ő talán a legbüszkébb lenne az a Marburgi Egyetem Emil von Behring-díja, ami az egyik legfontosabb német tudományos díj. Az 1942 óta körülbelül kétévente odaítélhető, ma 20000 euróval járó díjat olyan tudósoknak adják, akik kiemelkedő eredményeket értek el az orvostudomány, az állatorvoslás és a természettudományok területén. Ahogy azt Emil von Behring is tette az egész emberiség javára. 

2025.05.11. 

                                                                                                                 Tasiné Csúcs Ildikó PhD történész