Foszfor
A foszfor a nemfémes, szilárd kémiai elemek csoportjába tartozik. [1-2] A természetben elemi formában nem fordul elő magas reaktivitása miatt, de megtalálható foszfát ásványok formájában.
Foszfor adagolása
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által meghatározott ajánlott napi beviteli érték 700,0 mg naponta. [3] A biztonságos napi legfelső beviteli mennyiséget az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) nem határozta meg, míg az amerikai testvérhivatal (IOM) 4000,0 mg-ban határozta meg, az angol hivatal (EVM) 250,0 mg-ban határozta meg a napi maximális dózist.
Az EFSA jelentése szerint a csecsemők (7-11 hónapos) számára ajánlott beviteli érték 160 mg/nap, gyermekek (1-3 év) számára 250mg, 4-10 éves kor között 440 mg/nap közötti érték ajánlott. A kamaszkori igény 640 mg/nap, figyelembe véve a növekedés következtéből fellépő extra igényeket. Egészséges felnőttek esetében 550 mg/nap az ajánlott beviteli érték.
Figyelembe véve, hogy terhesség és szoptatás alatt változik a foszfor anyagcsere, így a terhes és szoptató nők esetében változik a felnőttekre vonatkozó ajánlott beviteli érték.
Szervezetben betöltött szerepe
A foszfor az egyik legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag a szervezetben, a csontok fő ásványi alkotóeleme. A foszfor számos fiziológiai folyamatban részt vesz, többek között részt vesz a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokban, a szervezet sav-bázis egyensúlyának szabályozásában, a sejtmembrán összetevőjeként, valamint a csontok és fogak mineralizációjában.
A foszfor anyagcseréje számos folyamaton keresztül, szorosan kapcsolódik a kalciumhoz.
A szervezet foszfortartalmának kb. 85%-a található a csontokban és a fogakban (hidroxiapatit formában), 14% a lágy szövetekben (mint pl. izom, máj, szív és vese), és csak 1%-ban van jelen az extracelluláris folyadékokban. A foszfor és kalcium együtt (kb. 80-90%-ban) alkotják a csontok összetételét, ezáltal hozzájárul a normál csontozat és fogazat fenntartásához.
A DNS és RNS egyik szerkezeti eleme a foszfor, illetve az adenozin-trifoszfát (ATP) szerves komponense, amely a szervezet kulcsfontosságú energiaforrása. [5]
„A szervetlen sejtalkotók ugyanolyan fontos részei az élő anyagnak, a citoplazmának, mint a szervesek. Az intracelluláris ionhiányok közül a hypokalaemiának (alacsony kálium szint) és a hypomagnesaemiának (alacsony magnézium szint) köztudott, míg a hypophosphataemiának (alacsony foszfor szint) kevéssé ismert az aritmogén hatása.” [6] Az ionegyensúly megbomlása, a sejtépítő ionok hiánya gyakran fordul elő szívbetegségben. Előfordulhat továbbá alultápláltsághoz társuló immunhiányos állapotban, fehérje- és kalóriahiányos alultápláltságban, csontritkulásban, keringési, illetve légzési elégtelenségben, bizonyos vizelethajtó gyógyszerek által okozott elektrolit hiányban, krónikus alkoholbetegségben, továbbá fogyókúrák során.
Foszforhiány
Alacsony foszfáttartalom hipofoszfatémiához vezethet. Ilyen állapotban a vér foszfáttartalma kevesebb, mint 0,8 mmol/l felnőtteknél. Ez ritkán fordul elő, főleg a táplálékkal nem megfelelő mennyiségben bevitt foszfát esetében jelentkezhet. Mindemellett számos betegség mellé társul foszforhiány (például szepszis, krónikus alkoholizmus, nagyfokú trauma, COPD, stb.) [7-8]. A foszfátkészletek kimerülhetnek súlyos alultápláltság, alkoholmérgezés vagy súlyos égések esetén is.
Enyhe hipofoszfatémia előfordulhat mellékpajzsmirigy túlműködés (hiperparatireozis) következményeként, mely legtöbbször tünetmentes.
[5] Tünetek akkor jelentkezhetnek, ha a vér foszfát-szintje nagyon lecsökken (0,3 mmol/L alá) és emellett a vér foszfor-tartaléka is kimerül. [9]
Foszfortöbblet
A foszforbevitel felső határértékének megállapításához számos kísérletet végeztek állatokon, emellett pedig vizsgálták embereken is. A megfigyelések alapján nincs bizonyítható adat, a túlzott foszforbevitel egészséges emberre gyakorolt káros hatására vonatkozóan. Kivételt képeznek végstádiumú vesebetegek, akiknek szigorú orvosi felügyelet mellett ajánlott csak a foszfor-bevitel.
Napi ajánlott dózis felett emésztőrendszeri mellékhatások jelentkezhetnek, úgymint hasmenés, hányás, émelygés. [4]
Terhesség, szoptatás és a foszfor
Számos kísérlet alapján a terhesség ideje alatt növelni kell a foszforbevitel mennyiségét a terhes nők egészséges csontjának megőrzése érdekében és a magzat megfelelő fejlődésének érdekében. [10-12] Az ajánlott értékek különböző országokban eltérnek: német anyanyelvű területek napi 100 mg kiegészítést javasolnak, míg az angol hatóságok a kalcium szintjétől teszi függővé a foszfor-bevitelt. Szoptatás ideje alatt is biztosítani kell az emelt foszforbevitelt, melynél szintén eltérő a javasolt kiegészítés mértéke.
[10-13] Figyelembe véve a felszívódás megváltozását és az anyatejjel történő veszteséget, 200 mg/nap kiegészítés javasolt. [4]
Forrás
Foszfort legnagyobb mennyiségben tartalmazzák a magas fehérjetartalmú élelmiszerek, mint pl. a tej és tejtermékek, a húsok, baromfi és hal, valamint a gabonatermékek és hüvelyesek. [14]
Ebből az okból kifolyólag szigorúan szabályozott, hogy az élelmiszerekben melyik foszfáttartalmú adalékanyag használható fel. [15] Emellett fontos megemlíteni a gyógyszeres foszfor-pótlás lehetőségét is. Egyes gyógyszerek tartalmaznak foszfor hatóanyagot (pl.: Vition), mellyel orvosi felügyelet mellett pótolható a szervezet foszfor-igénye.
A foszfor felszívódása
A foszfor nagy hatékonysággal szívódik fel az emberi szervezetben. Felnőttek esetében az átlagos bevitel kb. 55-80%-a, míg csecsemők esetében a 65-90%-a szívódik fel. [9][5] Szervetlen foszfátok a vastagbél teljes szakaszán felszívódnak, azonban a legnagyobb mennyiség a vékonybélen keresztül hasznosulnak. [16]
Kölcsönhatás más tápanyagokkal
Több kölcsönhatást figyeltek meg a foszfor és kalcium között a vesében és a bélben is. A foszfát csökkenti a kalcium vizelettel történő kiválasztását és növeli a kalcium egyensúlyt. [17] A magas foszfor/alacsony kalcium-tartalmú étrend és alacsony foszfor/magas kalcium-tartalmú étrend hatására csökkenhet a kisebb dózisú ásványi anyag felszívódása, amely zavart okozhat a foszfor vagy kalcium anyagcseréjében, és akár a normál csontképzés romlásához is vezethet. [18]
Irodalomjegyzék:
1. Kalantar-Zadeh K, Gutekunst L, Mehrotra R, Kovesdy CP, Bross R, Shinaberger CS and Kopple JD, 2010. Understanding sources of dietary phosphorus in the treatment of patients with chronic kidney disease. Clinical Journal of the American Society of Nephrology, 5, 519-530.
2. Corbridge DEC, 2013. Phosphorus: Chemistry, Biochemistry and Technology. Sixth edition. CRC Press, Boca Raton, FL, USA, 1439 pp.
3. https://www.ogyei.gov.hu/nrv_es_ul_ertekek/ (letöltve: 2017.06.21.)
4. Scientific Opinion on Dietary Reference Values for phosphorus. EFSA Journal 2015;13(7):4185; 34.
5. O’Brien KO, Kerstetter JE and Insogna KL, 2014. Phosphorus. In: Modern Nutrition in Health and Disease. Eds Ross AC, Caballero B, Cousins RJ, Tucker KL and Ziegler TR. Lippincott Williams & Wilkins, Philadelphia, PA, USA, 150-158.
6. Dr. Sikter András: A citoplazmatikus ionok (K+, Mg2+, Zn2+, anorganikus foszfátok) hiányának aritmogén hatása. Családorvosi Fórum 10:41-45, 2016
7. Gaasbeek A and Meinders A, 2005. Hypophosphatemia: an update on its etiology and treatment. The American Journal of Medicine, 118, 1094-1101.
8. Brunelli SM and Goldfarb S, 2007. Hypophosphatemia: clinical consequences and management. Journal of the American Society of Nephrology, 18, 1999-2003.
9. Heaney RP, 2012. Phosphorus. In: Present Knowledge in Nutrition. Eds Erdman JW, Jr, Macdonald IA and Zeisel SH. John Wiley & Sons, Washington, DC, USA, 447-458.
10. Afssa (Agence française de sécurité sanitaire des aliments), 2001. Apports nutritionnels conseillés pour la population française. Editions Tec&Doc, Paris, France, 605 pp.
11. Wilkinson R, 1976. Absorption of calcium, phosphorus, and magnesium. In: Calcium, phosphate and magnesium metabolism. Ed Nordin BEC. Churchill Livingstone, Edinburgh, UK, 36-112.
12. Guéguen L, 1982. Les phosphates dans l’alimentation humaine. Médecine et Nutrition, 18, 237-245.
13. D-A-CH (Deutsche Gesellschaft für Ernährung, Österreichische Gesellschaft für Ernährung, Schweizerische Gesellschaft für Ernährung), 2015. Referenzwerte für die Nährstoffzufuhr. 2. Auflage, 1. Ausgabe. DGE, Bonn, Germany.
14. Calvo MS and Uribarri J, 2013. Contributions to total phosphorus intake: all sources considered. Seminars in Dialysis, 26, 54-61.
15. Directive 2002/46/EC of the European Parliament and of the Council of 10 June 2002 on the approximation of the laws of the Member States relating to food supplements. OJ L 183, 12.7.2002, p. 51.
16. Sabbagh Y, Giral H, Caldas Y, Levi M and Schiavi SC, 2011. Intestinal phosphate transport. Advances in Chronic Kidney Disease, 18, 85-90.
17. Fenton TR, Lyon AW, Eliasziw M, Tough SC and Hanley DA, 2009. Phosphate decreases urine calcium and increases calcium balance: a meta-analysis of the osteoporosis acid-ash diet hypothesis. Nutrition Journal, 8, 41.
18. EFSA NDA Panel (EFSA Panel on Dietetic Products, Nutrition and Allergies), 2015. Scientific Opinion on Dietary Reference Values for calcium. EFSA Journal 2015;13(5):4101, 84 pp. doi:10.2903/j.efsa.2015.4101
