Manapság gyakran találkozhatunk a mikrokeringés vagy mikrocirkuláció kifejezéssel, de mit is jelent ez pontosan? A mikrokeringés vagy mikrocirkuláció alatt értjük az érrendszerünk 100 mikrométernél (µm) kisebb átmérőjű ereiben történő véráramlást. Összehasonlításként képzeljük el, hogy egy emberi hajszál átlagos átmérője 60-70 µm, míg a legvékonyabb ereink átmérője ennek tizedrésze.
Hogyan épül fel az egész testünket behálózó érrendszerünk?
Nyugalmi állapotban szívünk átlagosan percenként 5-6 liter vért pumpál a szervezetünk sejtjeit, szöveteit ellátó nagy vérköri keringésbe. Ez az oxigénben és tápanyagokban gazdag vér a nagyobb átmérőjű erektől (aorta, artériák) halad a kisebb átmérőjű erek irányába (arteriolák) egészen a hajszálerek (kapillárisok) alkotta hálózatig, ahol a vér és a szövetek közötti anyagkicserélődés megy végbe. A szövetek felől a szív felé pedig a kisebb visszerek (venulák) és nagyobb gyűjtőerek (vénák) szállítják a vért. Ha az egész érhálózatunkat kiterítenénk akkor az elejétől a végéig nagyjából 100.000 km hosszúságú szakaszt kapnánk, ami két és félszer hosszabb, mint a Föld egyenlítői kerülete.
Miért olyan fontos a mikrokeringés?
A mikrokeringési rendszer részét képezik a 100 µm-nél kisebb átmérőjű erek, vagyis az arteriolák, kapillárisok és venulák.1 A kapillárisok, vagyis a hajszálerek fala a nagyobb erekéhez képest vékonyabb és ezáltal bizonyos anyagok számára átjárható. Ezért ezek az erek látják el sejtjeinket a működésükhöz szükséges oxigénnel és tápanyagokkal. Egy másik alapvető feladata a mikrocirkulációs rendszernek, hogy a sejtek által termelt anyagcsere- és bomlástermékek, illetve szén-dioxid elszállítását a vénás rendszeren keresztül biztosítsák. Így vitathatatlan, hogy a zavartalan mikrokeringés nélkülözhetetlen a sejtek és ezáltal a szervek, szervrendszerek megfelelő működéséhez.
Mi történik, ha a mikrokeringés valamely területen zavart szenved?
Ha egy adott szöveti területen a mikrokeringés zavart szenved, akkor a környező sejtek nem jutnak elegendő oxigénhez és tápanyaghoz, illetve a működésükből származó szén-dioxid és anyagcsere végtermékek elszállítása sem lesz megfelelő. Így nem nehéz belátni, hogy a korlátozott mikrokeringés hátrányosan hat a sejtek és szövetek funkcionális állapotára, ami hosszú távon működési zavarokhoz vezethet. Viszont életmódunkkal és táplálkozási szokásainkkal nagymértékben befolyásolhatjuk mikrokeringésünk állapotát.
Milyen mindennapos lehetőségeink vannak, hogy ereink és ezáltal mikrokeringésünk épségét megőrizzük?
Ereink védelmének érdekében mindig törekedjünk az egészséges és mértékletes táplálkozásra, kerüljük a dohányzást és a mozgás váljon a mindennapjaink részévé! Az állóképességet javító tevékenységek, például a kerékpározás, futás, úszás, de még a rendszeres gyaloglás is ideálisak vérkeringésünk javítására.2 A kutatások során kiderült, hogy egyes növények hatóanyagai jó hatással vannak a vérkeringésre. Ilyen hatóanyagok a flavonoidok és terpenoidok is, melyek a hagyományos kínai orvoslásban több évszázadon át használt Ginkgo biloba leveleiben is megtalálhatóak.3,4
Forrás:
1. Aleksander S Popel and Paul C Johnson. Annu Rev Fluid Mech. 2005 Jan 1;37:43-69.
2. Erhard Hackler, Ralf Uwe Peter, Alfons J. H. M. Houben Microcirculation. 2018
3. Balázs A. Fitoterápia. Családorvosi Fórum.2005/8.
4. S Mahadevan and Y Park. J Food Sci. 2008 Jan;73(1):R14-9.
Önnek ajánljuk
-
Folvas-C Femina étrend-kiegészítő tabletta 60xAkciós termékOriginal price was: 5 700 Ft.2 850 FtCurrent price is: 2 850 Ft.
-
Szent-Györgyi Albert Immunkomplex Cedezin Forte + Szelén 60x5 700 Ft
-
Makula komplex AREDS 2 FORMULA 60x9 980 Ft