A kapszaicinkutatás első szegedi úttörője Ifj. Jancsó Miklós (1903-1966)

A kolozsvári eredetű Jancsó család

Ha a szegedi orvosképzés történetében a Jancsó név után kutatunk, mindjárt három nevet is találunk, idősebb Jancsó Miklósét, ifjabb Jancsó Miklósét és Jancsó Gáborét, akik egy orvosdinasztiát alkottak, hiszen nagyapáról, fiúról és unokáról van szó. Mindhárman elvitathatatlan érdemeket szereztek a szegedi orvostudományi kutatások világszínvonalának bizonyításában, a szegedi egyetem nemzetközi hírnevének növelésében.

Ha a Jancsó család eredetét vizsgáljuk, akkor Erdélybe kell mennünk, hiszen id. Jancsó Miklós székely származású volt, Kolozsvárott született és ott végezte el az orvosegyetemet is, majd ugyanott lett belgyógyász egyetemi tanár. Mikor a Ferenc József Tudományegyetem Kolozsvárról Szegedre tette át a székhelyét, ő lett az áttelepült egyetem első belgyógyász professzora.

Alaposságának, kitartásának és kiemelkedő munkabírásának köszönhetően nagyon szép karriert futott be az orvosi pályán és az orvostudományban, de a magánélete nagyon szomorúan alakult. Miközben a járványokhoz kapcsolódó parazitológiai kutatásokat végzett, fiatal feleségét pont egy járvány – a Kolozsvárott dühöngő hastifusz – ragadta magával: 1904-ben. Ráadásul egyéves kisfiuk is megbetegedett, de ő szerencsére felépült a kórból.

Félárvaságban töltött gyermekkor

Az elismert tudósdoktor egyedül maradt kisfiával. A család nőtagjai próbáltak édesanyja helyébe lépni, de a gyermek nevelését az édesapja saját kezében tartotta. Igyekezett fiával megszerettetni a természetet és a természettudományokat. Ezt a célt szolgálta a nyolcéves korában kapott mikroszkóp, amivel a bogarakat vizsgálhatta és a hozzá kapcsolódó mikrotom, amivel leheletvékony metszeteket készíthetett a mikroszkóp tárgylemezére. Az édesapa igyekezett minél többet foglalkozni eleven eszű, minden iránt érdeklődő fiával. Erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, a kis Miklós kiválóan tanult és kitűnő bizonyítványokat szerzett.

Otthon szorgalmasan kísérletezett, főleg kolloid festékekkel dolgozott így már korán megismerte a kolloidkémia alapjait. Később a fotográfia lett a kedvenc hobbija, ami felnőttkori kutatómunkájában lett nagy segítségére. Középiskolai tanulmányait Kolozsvárott abban a Református gimnáziumban végezte, ahol a nagyapja, Jancsó Lajos fél évszázaddal korábban igazgató és természetrajz tanár volt. Itt leginkább a biokémia iránt érdeklődött, a növény-és állatvilág anyagcseréjéről sikeres pályamunkát is készített.

A tudatos nevelésnek és ifj. Jancsó Miklós szorgalmának, kitűnő képességeinek köszönhetően nagyon alapos és átfogó ismeretek birtokában nyert felvételt a Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Karára.

Egyetemi évek, elmélyülés több tudományterületen

Egyetemi éveit már a Szegedre áttelepült Ferenc József Tudományegyetemen kezdte meg, amelynek Orvostudományi Karán édesapja, id. Jancsó Miklós egyetemi nyilvános, rendes tanár volt belgyógyászatból. Ez a különleges elmélyülés időszaka volt életében, miközben az orvostudomány alapjait sajátította el, már tudományos módszereket tanult, vizsgálatokat végzett Issekutz Béla farmakológus kutatócsoportjában. Elsajátította a szövettani mikrotechnikát, amit nagy biztonsággal használt későbbi kutatásaiban.

Apáthy István hisztológustól elsajátította a szövettani mikrotechnikát, amit nagy biztonsággal használt későbbi kutatásaiban. Több sikeres pályamunka után 1927-ben megjelent első tudományos közleménye: Vizsgálatok az idegsejtek apparatus reticulárisa kórszövettani és élettani jelentőségének kiderítésére.

A mikrotechnikai tapasztalatai vezették el első felfedezésére: a szalvarzánt (egy szerves arzénvegyület, a Szifilisz első gyógyszere) kimutató eljárás kidolgozására. Akkoriban még keveset tudtak ezen gyógyszer útjáról a szervezetben, hogy oszlik el, hogyan ürül ki. stb. Jancsó kolloidkémiai tudásából eredően a glicerint használta − nagyon sikeresen − izolátornak a szalvarzán kimutatására.

Immunológiai és kemoterápiás vizsgálatok

A múlt század elejére forrott ki és került elfogadásra az orvostudomány berkein belül a kemoterápia módszere. Ennek a felfedezése Paul Erlich (1854-1915) nevéhez köthető, aki úgy határozta meg az eljárás lényegét, hogy vegyszerekkel sikeresen lehet védekezni a kórokozók ellen. Továbbá, hogy meg kell tanulni kémiai szerekkel (kemoterapeutikumokkal) célozni és úgy eltalálni a kórokozót, hogy csak az károsodjon, a szervezet nem.

Erlich meghatározott egy kemoterápiás indexet is a szervezet által tolerálható kemoterapeutikum mennyiségére vonatkozóan. Felfedezése forradalmasította az orvostudományt és nagyon sok kutatási feladatot adott még a tudósoknak. Ilyen kutatási irány volt a különböző terapeutikumok és azok származékai halmozódásának kimutatása a szervezet különböző szöveteiben.

Ugyancsak a múlt század elejére tehető az immunológia alapjainak lerakása is. A fagocitózis néven ismert jelenség lényege, hogy az állati szervezetben előforduló specifikus működésű sejtek bekebelezik az idegen (és saját) részecskéket, például a baktériumokat. Ilja, Iljics Mecsnyikov biológus (1845-1916) ezeket a sejteket fagocitáknak nevezte el a görög „faló” jelentésű szóból kiindulva. Ezek a sejtek képezik a szervezet első védvonalát a heveny fertőzésekkel szemben. A két forradalmi felfedezés 1908-ban egyszerre – azaz megosztva – kapott orvosi Nobel-díjat.

A fagociták vizsgálata nagy kihívást jelentett Jancsó Miklósnak is. 1928-ban egy négy kötetes munkában (246 oldalon) jelentette meg kísérletei eredményeit. Az emberi szervezetben a RES-nek (retikuloendotheliális rendszer) nevezett rendszerben, ami a szervezetben (főként a májban) szétszórtan található fagocitáló képességgel rendelkező sejtek összességét jelöli, vizsgálta a fagocitózis folyamatát. Megállapította − ez volt az egyik teljesen új felfedezése −, hogy a fagocitózis két lépcsőben zajlik: először a (kolloid) részecskék a sejtfelszínen megtapadnak (adszorpció), majd bizonyos feltételek esetén bejutnak a sejtbe (bekebelezés). 

Jancsó mindezeket a felfedezéseket, mint a belgyógyászati klinika díjtalan gyakornoka tette meg 1928-ban. Kiemelkedő tehetségére hamar felfigyelt Issekutz Béla farmakológus, aki felszerelt laboratóriumot és tanársegédi állást ajánlott fel neki az általa vezetett Gyógyszertani Intézetben. Jancsó tehetségének kibontakozása szerencsésen egybeesett a Szegedi Tudományegyetem Orvostudományi kar klinikáinak felépítésével.

Hallgató korában 1926. őszén helyezte el Klebelsberg Kuno kultuszminiszter a gyermekklinika alapkövét és 1929-re, mikor Jancsó orvosi oklevelét megszerezte, már felszerelve, készen álltak a klinikák. Issekutz Béla, aki Szent-Györgyi hazahívásában is fontos szerepet játszott, említi meg, hogy a felszerelésben milyen óriási segítséget jelentett a Rockefeller Alapítvány támogatása, amiből Jancsó laboratóriuma is példásan lett felszerelve. És valószínűleg Issekuz intézte el, hogy Jancsó közben kimehessen a berlini Koch Intézetbe kutatni, a Collégium Hungaricum keretén belül.

Berlini évek − magántanárság

A Robert Koch Intézet kemoterápiás osztályán lelkes munkatársakra talált, akik szinte rajongtak érte. Természetesen irigyei is akadtak, de az együttműködés – kórokozók ellenállóképességének vizsgálata kemoterápiás szerekkel- olyan jól sikerült, hogy az osztályvezető még egy évig szerette volna ott marasztalni, de Jancsót csábította a tanára által kitűnően fölszerelt saját kemoterápiás osztály Szegeden. Így 1931 augusztusában 14 egérrel (kísérleti állatok) és német menyasszonyával együtt szerencsésen hazatelepült.

1932 tavaszán beadta magántanári minősítés iránti kérelmét is, Kemoterápia és méregtan címmel, amit a bizottság  kollokvium elengedésével jóvá is hagyott. Jancsó az álomkór kezelésében elméleti megfontolásokból sikeresen alkalmazott olyan guanidin vegyületeket (Germanin, Synthalin), amelyek feltételezetten a trypanosomák glukóz anyagcseréjének gátlása révén fejtik ki kemoterápiás hatásukat. A kiváló angol farmakológus, Gaddum a gyógyszerkutatás történetét taglaló munkájában megjegyzi, hogy először történt meg, hogy egy hatásos terápiás szert nem véletlenül, hanem elméleti megfontolások alapján fedeztek fel (Gaddum, 1954). 

Világszínvonalú kutatásainak köszönhetőn 1937-ben, mikor Issekutz Béla Budapesten folytatta tovább kutatásait, helyébe ifj. Jancsó Miklós lépett a Gyógyszertani Intézet igazgatói székében, mint egyetemi nyilvános rendes tanár.

A II. világháború az ő kutatásaiban is visszaesést eredményezett, de a háború végeztével, újult erővel kutatásai új irányba fordultak.

Kapszaicinkutatások

Jancsó Miklóst kemoterápiás kutatásai vezették el a szervezet védekező mechanizmusainak és a gyulladásos folyamatok tanulmányozásához. Elegáns kísérletekben igazolta, hogy a hisztamin a retikuloendotheliális rendszer fiziológiás aktivátora és az antihisztaminok gátolják ezen rendszer működését, vagyis a fagociták működését. A hisztamin emellett a gyulladásos reakciók egyik fontos közvetítő anyaga (mediátora), ami jellemzően kiváltja az erek (venulák) permeabilitásának fokozódását és ezáltal szöveti ödéma fejlődik ki. Az érpermeabilitás fokozódásának egyik érdekes kísérő jelensége az un. vaszkuláris jelölődés: az érpályába juttatott kolloidális anyagok megjelennek a fokozottan áteresztő erek falában, ami fénymikroszkóp alatt, de szabad szemmel is jól észlelhető.

Amint 1947-es Nature cikkében leírja, ha – előzetes kolloidális tus intravénás befecskendezését követően – hisztamin oldattal ecseteljük a kísérleti állat (patkány, egér) bőrét, az ecsetelés helye szürkésen elszíneződik a tus szemcsék érfalban történő lerakódása következtében; ilymódon hisztaminnal „írni” lehet az állatok bőrére (one can indeed „write” with histamine on the skin”, Jancsó, 1947). Ez a jelenség angiopexis vagy vaszkuláris jelölődés néven ismert. Hisztamin emelkedő dózisainak ismételt (szubkután) adásával az állatok hisztamin érzékenysége erősen lecsökken, un. hisztamin deszenzibilizáció alakul ki, és a fenti jelenség többé már nem váltható ki. Jancsó kíváncsi volt arra, hogy vajon más gyulladáskeltő anyagok okoznak-e hasonló jelenséget.  Issekutz nevezetes gyógyszertan könyvében is olvashatott a kapszaicinről, mint régen ismert természetes gyulladáskeltő anyagról.

De bizonyára ismerte Hőgyes Endre kutatásait is a témában, aki megállapította, hogy a kapszaicin az érző idegek ingerlése következtében fájdalmat okoz. Jancsó először a kapszaicin szembe cseppentését követően vizsgálta a kötőhártyán kialakuló gyulladásos reakciót az un. kemózist. Megállapította, hogy a kapszaicin, a hisztaminhoz hasonlóan kiváltja a gyulladásos reakciókra jellemző vaszkuláris jelölődést, ha előzetesen intravénásan kolloidális tust vagy ezüstöt fecskendez be az állatoknak. A kapszaicin azonban nemcsak gyulladásos, hanem fájdalom reakciót is kiváltott az állatokban. Jancsó először azt gondolta, hogy ezt a gyulladásos reakciót is a hisztamin okozza. De nem ez volt a helyzet, mert denervált (beidegződésétől megfosztott) bőrön kapszaicinnel nem lehetett gyulladást előidézni. Megállapította tehát, hogy a gyulladást az érző idegvégződések közvetítik, még pedig a fájdalomérző idegvégződések.

Kimutatta, hogy ugyanazon idegvégződés képes a fájdalomingerek felfogására és továbbítására, miközben ingerületi állapotában felszabadít egy olyan anyagot, ami gyulladáskeltő és fokozza az erek permeabilitását. Ezt a gyulladáskeltő anyagot „neurohumornak”, a gyulladást pedig neurogén gyulladásnak nevezte el. Ezek az érző idegvégződések tehát kettős funkcióval rendelkeznek és kapszaicinnel aktiválhatók. A későbbiekben Pórszász Jánossal végzett elektrofiziológiai vizsgálatokban azt is kimutatták, hogy a kapszaicinnel kiváltott fájdalomingert a velőtlen afferens, ún. C-rostok közvetítik.

További, feleségével, Gábor Arankával együtt végzett kísérleteikben észrevették, hogy a kapszaicin ismételt lokális vagy – későbbi kísérleteiben – szisztémás (szubkután) adagolását követően az állatokban kapszaicinnel sem gyulladásos reakció, sem fájdalom nem váltható ki, míg mechanikai ingerekre az állatok továbbra is változatlanul reagáltak. Az állatok érzéketlenné váltak a kapszaicin hatásaival szemben, un. kapszaicin deszenzibilizáció alakult ki. Ezzel a megfigyeléssel nemcsak egy teljesen új jelenséget fedezett fel, hanem rámutatott arra, hogy a fájdalomérző idegvégződések működése szelektíven és tartósan felfüggeszthető farmakológai úton. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ez úttörő jelentőségű felfedezés volt, amely megteremtett egy új tudományágat, a „szenzoros farmakológiát” és lerakta az alapjait azoknak a vizsgálatoknak, amelyek elvezettek az első érző receptor molekuláris szintű azonosításához, amelyért David Julius 2021-ben elnyerte az orvosi/életani Nobel díjat.

A kapszaicinnel folytatott kutatásai közül későbbiekben is nagyon fontosnak és alapvetőnek bizonyultak azok a megfigyelései, miszerint a kapszaicin jelentősen befolyásolja a testhőmérséklet szabályozásában szerepet játszó mechanizmusokat. Megállapította, hogy a kapszaicin már igen kis dózisban is a testhőmérséklet jelentős csökkenését váltja ki. A kapszaicin deszenzibilizációt követően pedig súlyosan károsodnak a szervezet hőregulációs szabályozó mechanizmusai is: a deszenzibilizált állatok magas környezeti hőmérsékleten nem képesek védekezni testük túlmelegedése ellen és ha tartósan magas hőmérsékleten tartózkodnak,  hőgutában elpusztulnak. Ezek az eredmények különös jelentőséget nyertek a legújabb vizsgálatok tükrében, miszerint a kapszaicin-receptor antagonistái, amelyek állatkísérletekben alkalmasnak bizonyultak pl. a gyulladásos fájdalom csillapítására, emberben jelentős testhőmérséklet-emelkedést váltottak ki. Jelenleg olyan ígéretes, humán terápiában is alkalmazható kapszaicin-receptor antagonisták fejlesztésén dolgoznak, amelyek ilyen mellékhatással nem rendelkeznek.

Jancsó Miklós nemzetközi szinten is kiemelkedő és máig ható, több területen is maradandó eredményeket felmutató kutatásainak fájdalmasan korai halála vetett véget 1966-ban. Ebben közrejátszhatott csecsemőkorban elszenvedett hastífusz fertőzése, mivel feltehetően a hasüregi összenövések is hozzájárultak ahhoz, hogy hasi műtétét követően végzetes komplikációk léptek fel.

Kutatásait felesége, Gábor Aranka, Szolcsányi János és munkatársai, valamint fia, Jancsó Gábor és munkatársai folytatták hasonlóan magas színvonalon. Így történhetett, hogy a 2021-ben orvosi/élettani Nobel-díjjal jutalmazott felfedezés nyertesei, David Julius és Ardem Patapoutian, akik a hő- és tapintásérzékelés receptorainak felfedezéséért kapták az elismerést, nyomatékosan és tisztelettel kiemelték kutatásaik magyar előzményeit kiváltképpen a Jancsó család, Szolcsányi János és Pórszász János kutatásait.

Ifj. Jancsó Miklós kutatásainak értékét itthon is elismerték, azon kevés kutatók egyike volt, akik két Kossuth-díjat is elnyertek. (1948, 1955). 1946-ban előbb levelező, majd ugyanabban az évben rendes tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, miközben több külföldi tudományos társaságba is beválasztották. A Szegedi Tudományegyetemen id. Jancsó Miklós nevét őrzi az orvostudományi kar kollégiuma, míg fiáról ifj Jancsó Miklósról elnevezve emlékérmet alapítottak, amivel minden második évben a kimagasló farmakológiai, élettani és kórélettani kutatási eredményeket elérő kutatókat ismerik el.

Tasiné Csúcs Ildikó PhD
történész

Munkánk elkészültében köszönjük Jancsó Gábor professzor megtisztelő és nélkülözhetetlen, önzetlen segítségét.

Felhasznált fontosabb szakirodalom:

Id. Issekutz Béla:Id. Jancsó Miklós és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós, Budapest, 1968.
Buchwald Péter – Bodor A. András A gyógynövényektől a megtervezett gyógyszerekig (A gyógyszerkutatás múltja, jelene és lehetőségei) Dacia Könyvkiadó Kolozsvár-Napoca 1981.
https://mek.oszk.hu/09200/09229/09229.pdf
Helyes Zsuzsanna, Sántha Péter, Pintér Erika, Pethő Gábor, Barthó Loránd, Dux Mária,  Jancsó Gábor: A 2021. évi orvosi-élettani Nobel-díjjal elismert kutatások és azok magyar előzményei Magyar Tudomány 183(2022)6, 738–751.
Jancsó Gábor: Kapszaicin-kutatások a Szegedi Tudományegyetemen In: Szegedi Egyetemi Tudástár 4. Élő természettudományok, Szegedi Egyetemi Kiadó 2014. p. 41-54.

Gaddum, J. H. Discoveries in Therapeutics. J Pharm Pharmacol, 6: 497–512 (1954).