/
/
Erőnléti kihívások nyaralás és utazás során
Erőnléti kihívások, kimerültség elkerülése uztazás és nyaralás során

Erőnléti kihívások nyaralás és utazás során

A nyaralás sokunk számára az év egyik legjobban várt időszaka. Kiszabadulunk a mindennapok mókuskerekéből, új élmények várnak ránk, és végre a pihenésre, feltöltődésre koncentrálhatunk. Mégis előfordul, hogy éppen ekkor érezzük magunkat fáradtnak, kimerültség és levertség jellemzi az állapotunkat – szinte úgy, ahogy J.R.R. Tolkien megfogalmazta: „elvékonyodtam, akár a kevés vaj a túl nagy kenyéren.” Ennek hátterében gyakran az energiaraktáraink kimerülése áll, mely csökkent vitalitáshoz vezethet. A szervezet ilyenkor fokozottan igényelheti azokat az összetevőket – vitaminokat, ásványi anyagokat és aminosavakat –, amelyek kulcsszerepet játszanak a regenerációban és az energiaszint fenntartásában.

Fokozott fizikai és mentális megpróbáltatások

Még ha nyaralni is megyünk, az előkészületek gyakran kimerítőek. A munkahelyi feladatok lezárása, a bevásárlás, ügyintézés, csomagolás és az utazás megtervezése mind komoly energiákat emészthet fel. A repülőtérre való kijutás, majd a helyszíni programok – városi séták, múzeumlátogatások, természetjárás vagy túrázás – szintén fizikai megterhelést jelenthetnek. A zsúfoltság, a zaj, az ismeretlen környezet, a folyamatos döntéshozatali kényszer intenzív figyelmet és folyamatos alkalmazkodóképességet kíván a szervezettől, mely fokozottabban igénybe veszi az idegrendszert. Érdemes beiktatni lazább napokat is a programba. Egy-két kellemes délutáni pihenés sokat tehet a regenerációért. A megfelelő táplálkozás is fontos, többek között a B3-, B6-, B12- és C-vitamin szerepe válik hangsúlyossá. Ezek hozzájárulnak a normál energiatermelő anyagcsere-folyamatokhoz, a fáradtság és kimerültség csökkentéséhez, valamint az idegrendszer megfelelő működéséhez.

Utazási fáradtság és napi ritmus felborulása

Az utazási fáradtság bármely közlekedési formánál előfordulhat, és nem csak az időzónák átlépésével jelentkezik – noha az ilyen eseteket vizsgálják leggyakrabban. Az emberi szervezet belső órája – az ún. cirkadián ritmus – szabályozza az alvás-ébrenlét ciklusunkat, hormontermelésünket és energiaszintünket. Amikor hosszabb utazás során időzónát váltunk (pl. interkontinentális repülések esetén), ez a rendszer kibillen az egyensúlyából. Az ún. jet lag velejárója a fáradtság, kimerültség, alvászavar, étvágytalanság, koncentrációs nehézség, amely akár napokig is eltarthat. A jet lag erőssége függ az átszelt időzónák számától, az utazás irányától, valamint az egyéni kronotípustól (reggeli vagy esti típus). Általában nehezebb alkalmazkodni a keleti irányba történő utazáshoz (például Budapest–Tokió), mint a nyugatihoz (például Budapest–New York). Ennek oka, hogy a biológiai óránk természetes ritmusa valamivel hosszabb, mint 24 óra, így könnyebben igazodik a hosszabbodó napokhoz, mint a rövidülőkhöz. Nem véletlen vizsgálja ezt fokozottabban a sporttudomány, hisz az élsportolók esetben teljesítménycsökkenést eredményezhet a versenyek előtti utazás.1-3 Mindenekelőtt ilyenkor az önismeret fontosságára, a tudatos készülésre és a saját regenerációs stratégiák kidolgozására hívják fel a figyelmet.

Étkezési szokások és higiénia

A napi rutin felborulásával együtt az étkezésünk is változik az utazás során. Idegen kultúrák ismeretlen ételeinek kipróbálása, , vagy éppen ellenkezőleg, annak elkerülése (koplalás) hatással lehet a szervezetünk tartalékainak egyensúlyállapotára. A rendszertelen étkezések, a túl sok gyorsétel vagy a nehéz, zsíros fogások mind hozzájárulhatnak a szervezet vitamin és ásványi anyag háztartásának felborulásához. Törekedjünk a változatos, friss ételekre – ne csak a gyorsaság vagy az újdonság, hanem a tápérték is legyen szempont. Fontos megemlíteni a zsúfolt piacokat, tömegközlekedési eszközöket, illetve a megszokott, otthonitól eltérő higiéniai és tisztálkodási lehetőségeket! Ilyen esetben immunrendszerünk ellenállóképessége is megpróbáltatások elé nézhet. Érdemes magunknál tartani kézfertőtlenítőt vagy higiéniai kendőt. Kiemelten fontos ilyenkor az immunerősítés. A helyesen megválasztott étrenddel megfelelő vitaminok és ásványi anyagok kerülnek a szervezetbe, melyek támogathatják az immunrendszer normál működését. A B6-, B12-, D-, C-vitamin, valamint a vas, cink, szelén és a folát szerepe ilyenkor fontos lehet. A fehérjéket felépítő aminosavak közül az L-lizin nemcsak az izomfehérjék alapvető építőköve, hanem az immunsejtekéi is.4

Dehidratáció

Mindenki ismeri a tikkasztó nyár forró leheletét, amikor aszalódhatunk a tengerparti sziklákon vagy amikor a tömött városi utcák aszfaltja csapja nekünk a forró szelet! Bár mindenki tudja, hogy a hidratálásra figyelni kell, mégis sokan víz nélkül indulnak feltérképezni az ismeretlen környéket. Az izzadással nemcsak vizet veszítünk, hanem ásványi anyagok is távoznak a szervezetből. Kiszáradás nemcsak a rekkenő hőség mellett jelentkezhet. Repülőn utazva is gyakori a dehidratáció, amit sokszor észre sem veszünk. A kabinpáratartalom alacsony, így kiszáradás, száraz bőr, nyálkahártya-irritáció is előfordulhat. A megfelelő tudatos folyadékbevitel tehát nemcsak a hőségben, hanem például repülés során is kulcsfontosságú.

Turbózza fel az erőnlétét!

A Fortacell Immuno+ vitaminokat, ásványi anyagokat és aminosavakat tartalmazó étrend-kiegészítő por oldathoz cukorral és édesítőszerekkel. A narancsízű étrend-kiegészítő időszakos alkalmazása az immunrendszer fokozott igénybevételekor, tartós szellemi vagy fizikai kimerültség esetén, valamint a szervezet tartalékainak kimerülésekor javasolt.

Összegzésként: a nyaralás nemcsak testi-lelki kikapcsolódás, hanem egyúttal kihívás is lehet a szervezet számára. Érdemes tudatosan készülni rá, megfelelő regenerációs stratégiák kidolgozásával, melynek része lehet a szervezet energiaraktárainak feltöltése.

 

*Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, változatos, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

Referenciák:

1.Reilly, T. et al. European Journal of Sport Science, 2007 March; 7(1): 1-7
2.Tsukahara Y et al., Sports (Basel). 2024 Aug 14;12(8):220.
3.Chan V et al. Nutrients. 2021 Mar 16;13(3):961.
4. L-lysin Monograph_Alternative Medicine Review Volume 12, Number 2 June 2007.

Kosár0

Nincs termék a kosárban.