Id. Issekutz Béla (1886-1979)
A magyar farmakológia atyja, a szegedi egyetem egyik legnagyobb szervező egyénisége
Kevés olyan alakja van a magyar orvos- és gyógyszerésztudománynak, mint Issekutz Béla volt. Viharos korszakokban maradt meg a tudomány elhivatott és alázatos művelője egy rendkívül hosszú és gazdag életen át, nemcsak úgy, hogy a saját kutatásaiban volt korszakalkotó, hanem pedagógusként tanítványok sokaságát nevelte a hivatás és a tudomány szeretetére.
Rendkívüli jó érzéke volt az aktuális, új tudományos irányzatok meglátására, a kiemelkedő tehetségek megtalálására és vezetői pozícióját arra használta fel, hogy őket hazai állásba helyezze és támogatásban részesítse. Szeged két legnagyobb tehetsége: Szent-Györgyi Albert és ifj. Jancsó Miklós is az ő közbenjárásának köszönhette egyetemi pozícióját és a szegedi egyetem pedig mindhármuknak a Nobel-díjat, illetve a Nobel-díj jelölt Jancsó-kutatásokat.
Származás, ifjúkor
Issekutz Béla örmény eredetű magyar családban látta meg a napvilágot a királyi Magyarországon, Erdélyben 1886. január 31-én a nagyküküllő vármegyei Kőhalmon. Az örmény nyelvű családnév: Issekutz magyar jelentése: kis Izsák.) Édesapja Dr. Issekutz Gyula törvényszéki, majd kúriai bíró, édesanyja Zakariás Irma, mindketten a kisküküllő vármegyei Erzsébetvárosban születtek. (Kisküküllő vármegye Magyarország 64 vármegyéjének legkisebbike és az egyik legkeletibb fekvésű megye, szomszédságában a szintén mesés hangzású Nagyküküllő vármegyének.)
Az Issekutz család 1758-ban Mária Teréziától kapott nemességet, melyet 1914-ben Ferenc József is elismert és az „erzsébetvárosi” előnévvel is megerősített. A jómódú nemesi-polgári családból a kötelességtudatot, a felelős munkavégzést és az elvekhez való hűséget hozta magával. Issekutz Bélát egész gyerekkora Erdélyhez kötötte, középiskoláját a kolozsvári kegyesrendi gimnáziumban végezte, ahol 1903-ban érettségizett. Az egyetemet is Kolozsvárott kezdte el a Ferenc József Tudományegyetem Orvostudományi Karán, ahol 1908-ban orvosdoktorrá avatták.
Szakmai előmenetel
Már harmadéves orvostanhallgató korában díjas gyakornok volt a Jakabházy Zsigmond vezette Gyógyszertani Intézetben, majd a végzés után, 1911-ben díjas tanársegéd lett, első tudományos publikációja is 1911-ben jelent meg. Két évvel később, 1913-ban, (27 éves korában!) mesterével, Jakabházyval közösen megírták Gyógyszerismeret című tankönyvüket. Külföldi tanulmányokat 1914-ben Heidelbergben, Rudolf Gottlieb farmakológus (H.H. Meyer tanítványa) intézetében folytatott.
Ezek után nem meglepő, hogy hamarosan egyetemi adjunktus lett, 1914-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett, amit 1919. februárjától a nyilvános rendkívüli tanár kinevezés követett, majd 1919-től igazgatója lett az egyetemi Gyógyszertani Intézetnek.
A kolozsvári egyetem Budapestre, majd Szegedre költözésével, ő is követte az egyetemet, 1921-től egyetemi nyilvános rendes tanári rangban, tanszékvezetői beosztásban. Szegeden a gyógyszertan, kórtan és gyógyszerismereti előadások mellett orvosi vegytant is oktatott.
Egyetemvezetői tevékenység
Szegeden a Ferenc József Tudományegyetemen az 1925-26. és a 1926-27. tanévben az Orvostudomány Kar dékánja, majd a rákövetkező években prodékánja (dékánhelyettese) volt. Ez egybeesett a klinikai építkezések megkezdésével, aminek legelső lépése a Gyermekklinika alapkövének letétele volt 1926. október 5-én. Ezt megelőzően Somogyi Szilveszter polgármesterrel tevékenyen közreműködött abban, hogy ezek az építkezések Szegeden és ne Budapesten történjenek meg. Somogyi Szilveszter polgármester elérte, hogy a városi közgyűlés évi ezer vagon búzát ajánljon fel a szegedi klinikák építésének városi támogatására, majd egy küldöttséget delegáltak a kultuszminiszterhez Budapestre, melynek Issekutz is tagja volt és sikeresen közben jártak Klebelsbergnél a klinikai építkezések Szegeden történő megkezdése érdekében.
Az 1927-28. tanév második felében Reinbold Béla professzor váratlan halála miatt a szegedi egyetem Issekutzot választotta meg rektornak. Ezt a mindössze fél éves tisztségét azonnal a legkiválóbb fiatal kutatók hazacsábítására használta fel. Az ő indítványára kereste meg Magyary Zoltán, Klebelsberg miniszteri tanácsosa Szent-Györgyi Albertet és hívta haza Cambridge-ből az Orvosi Vegytani Tanszék élére, kilátásba helyezve azt is, hogy saját Biokémiai Intézetet is létrehozhat. Szent-Györgyi olyan nagyvonalú ajánlatot kapott, hogy 1928-tól már kinevezték, de kutatásait befejezendő, még két évig dolgozhatott az USA-ban. Ezen idő alatt pedig az orvosvegytani oktatási feladatokat helyette Issekutz Béla (a volt rektor!) és Dávid Lajos egyetemi tanár önkéntesen látták el. Szent-Györgyi Klebelsberggel együtt a Rockefeller Alapítványhoz fordult a klinikák felszerelése érdekében anyagi támogatásért.
A sikeres pályázatot a kultuszminisztérium is saját keretéből anyagilag támogatta, így az új Gyógyszertani Intézet felszerelésére is jutott támogatás, ahova pedig Berlinből Jancsó Miklóst sikerült hazahívnia Issekutznak. (Egyébként a berlini Koch Intézetbe szóló ösztöndíjat a Collegium Hungaricum keretein belül is Isssekutz intézte el szegedi kiemelkedő tanítványának.). A visszatérő ifj. Jancsó Miklóst egy olyan osztály várta, amely „3 laboratóriumból, táptalajkonyhából, 3 kis állatészlelőből és adjunktusi lakásból állott.” Megállapíthatjuk, hogy Issekutz egyetemi vezetőként csakis tudományos szempontok által vezérelve, saját munkáján sem spórolva munkálkodott a szegedi egyetem minél színvonalasabb oktatói gárdájának kiépítésén. Ő maga is osztotta a Jancsó család ismérveit: lelkiismeretes pontosság és objektív igazságra való törekvés. Szent-Györgyi Albertnek nem csupán hazacsábítója, hanem Nobel-díj ajánlója is volt 1937-ben!
Ez nemzetközi elismertségét is tükrözi, hiszen a svéd Karolinska Intézet csak elismert kutatókat kér fel ajánlónak is.
Nagyon sikeres szegedi működése dacára, 1937-ben Budapesten folytatta tovább pályafutását. Mentora, Jakabházy Zsigmond nyugdíjba vonulása után ugyanis, helyét tanítványaként Issekutz foglalta el, először a gyógyszerismereti tanszéken, majd 1939-től a gyógyszertan tanszékvezetői tisztségében is. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen a legnehezebb időszakban lett az Orvostudományi kar dékánja. Ő jelentette be az Egyetemi Tanács döntését az orvoskari tanácsülésen 1944. október 21-én, miszerint az Orvoskar – ellentétben a nyilas kormány parancsával – nem települ át nyugatra. (A nyilas kormány úgy próbált a folyamatos szovjet előrenyomulás ellen védekezni, hogy az ország nyugati részére telepítette át intézményeit, először a törvényhozást. Ez a szembeszegülés a németbarát kormány döntésével életveszélyes vállalkozás volt akkoriban.)
Az Issekutz iskola
Bár nevelő tevékenysége már korábban is megmutatkozott, mégis a II. világháború után egy viszonylagosan nyugodtabb társadalmi légkörben tudott igazán kibontakozni. Tanítványai a tanáruk iránti hálából alkották meg a róla elnevezett iskola fogalmát.
Issekutz Béla a háború befejezése után újult erővel és fokozott elhivatottsággal folytatta munkáját. A negyvenes évek végétől tömegesen áramlottak fiatalok a budapesti Issekutz Intézetbe, „ ahol a vezető megértése, bölcsessége szabad utat nyit előttük. Ezekben az években indul útjára az a gárda, amelyből aztán annyi sok magyar és külföldi farmakológiai kutatóhely vezetője került ki.
Ma szinte valamennyi farmakológiai tanszéken és egyéb gyógyszertani kutatóhelyen Issekutz tanítványai illetve tanítványainak tanítványai vannak vezető poszton.”- írta egyik tanítványa, Knoll József, 1979-ben.
De mi is volt az iskola lényege? A tudomány és a kutatás szenvedélyes szeretete és alázatos szolgálata. „Annak élményszerű és egy életen át kiolthatatlan megértése, hogy a kutató jutalma maga a kutatás gyönyörűsége és soha nem szabad a labort elhagyni.” (Az egykori Issekutz tanítványtól származó idézet akár a jelenkori két magyar származású Nobel-díjas szájából is elhangozhatott volna.) Ezen felül Issekutz a komplex problémamegoldás híve volt. Ő volt a kezdeményezője a kémikus és farmakológus továbbá a speciálisan képzett klinikus és klinikai farmakológus bevonásának is a közös kutatómunkába.
Rendkívül jól használható tankönyvek fémjelzik kiváló pedagógusi működését. 1931 óta szolgálta a gyógyítást egymást követő javított kiadásokban megjelenő Gyógyszertan és gyógyítás c. három kötetes munkája. Még az 1990-es években is rendkívül népszerű volt Gyógyszerrendelés c. kézikönyve, amely egyszerűen „az Issekutz” néven híresedett el és gyógyszerészek nemzedékei nőttek fel a négy kiadást is megélt munkán.
Issekutz nem tett különbséget alkalmazott és alapkutatás között, azt tartotta, hogy vannak alapkérdések, elvek és azokból eredő jó gyakorlati következtetések. De a gyakorlat vissza is hat az elméleti megközelítésre, új kutatásra sarkall és az így elért eredmény még jobb gyakorlati megoldást követel, és így szoríthatja ki a jó gyógyszert a még jobb. És ez a folyamatos egymásra hatás viszi előre a tudományt- tartotta.
Tudományos tevékenysége
Amilyen céltudatos volt a legtehetségesebb munkatársak kiválasztásában, olyan szerteágazó volt a tudományos érdeklődése. Fordítva is fogalmazhatnánk, amilyen széleskörű volt a tájékozottsága, ugyanolyan jó érzékkel tudta megkeresni a megfelelő embert a megfelelő feladatra. Így tudományos munkássága is igen gazdag. Foglalkoztatta a pajzsmirigy élettana, számos tanulmánnyal járult hozzá a tiroxin nevű pajzsmirigyhormon működésének megértéséhez. Másik fő kutatási területe az inzulin hatásmechanizmusa volt, amely témában a legkorábbi analizáló tanulmányokat közölte.
Állandó kutatási témája volt a kémiai szerkezet és a gyógyszertani hatás összefüggésének vizsgálata, ennek több évtizedes vizsgálata új görcsoldók felfedezéséhez vezette. Így született meg a Novatropin hatóanyagú gyógyszer, ami ma is forgalomban van. A Chinoin Gyógyszergyárral folytatott közös kutatás eredménye egy higanyos vízhajtó a Novurit (1927) bevezetése lett, ami egyes országokban még ma is használatos. Nevéhez fűződik a Pecparin (1931) és Hypothiazid (1959) gyógyászatba történő bevezetése, ez utóbbi még ma is fontos gyógyszer hazánkban. (Sanofi-Aventis termék)
Issekutz az elsők között kapcsolódott be a rák kemoterápiájának kutatásába, de monográfiája erről csak idős korában jelent meg angol nyelven The chemotherapy of cancer címen (1969), az Akadémiai Kiadó gondozásában. Ugyancsak idős korában volt ideje tudománytörténettel foglalkozni, erről német nyelvű könyvet írt: Die Geschichte der Arzneimittelforschung (A gyógyszerkutatás története) címmel, ami ugyancsak az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg 1970-ben.
Hihetetlenül értékes történelmi forrás a „két Jancsóról” írt monográfiája az Id. Jancsó Miklós és az Ifj Jancsó Miklós, a két orvostudós című munkája (Akadémiai Kiadó 1968.).
Issekutz sokat tett a különböző orvostudományi szervezetek létrehozásáért is. Egyik első tagja volt a Szent-Györgyi vezette Magyar Élettani Társaságnak (1931), majd alapító tagja és elnöke lett a Magyar Farmakológiai Társaságnak (1961), tagja volt a német farmakológiai és az osztrák biológiai társaságnak is. Számos szakmai folyóirat szerkesztésében is részt vállalt.
Elismerések
Vannak teljesítmények, amelyek vitathatatlanok, így minden társadalmi berendezkedés kénytelen elismerni azokat. Ilyen volt Issekutz munkássága is. A Horthy-korszakban inkább az 1939-ben elnyert akadémiai levelező tagsága és számos egyetemi vezetői pozíciója emelkedik ki, 1945 után viszont sokasodnak elismerései.1945-től rendes tagja lesz az MTA-nak, 1951-ben elnyeri a Magyar Népköztársasági Érdemrend V. fokozatát, 1952-ben a Kossuth-díj II. fokozatát. Két évben is jutalmazzák Munka érdemrenddel: 1956-ban és 1962-ben.
Számára legkedvesebb mégis a Semmelweis Ignác Emlékérem és Díj lehetett, hiszen ez a budapesti orvosegyetem legmagasabb elismerése azok számára, akik a magyar orvostudomány fejlesztésében kimagasló eredménnyel működtek közre. Előző munkahelye, a Szegedi Tudományegyetem sem maradt adósa, mikor az újonnan alapított Jancsó Miklós Emlékérmet és Díjat elsőként Issekutznak adományozta 1963-ban, majd 1971-ben az egyetem tiszteletbeli doktorává avatta. 1976-ban pedig elnyerte a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fokozatát.
Issekutz családjában is sikeresen átadta a tudomány szeretetét. Egyik lánya Issekutz Lívia (1918-1991) is farmakológus lett, docensként dolgozott a SOTE Gyógyszertani Intézetében, társzerzőként működött közre édesapjával a Gyógyszerrendelés 4. kötetében 1979-ben.
Fia Ifj. Issekutz Béla (1912-1999) orvosdoktorként végzett Szegeden, magántanári képesítést szerzett, majd egyetemi tanárként tanszékvezető is volt 1948-1957-ig Szegeden. De 1957 augusztus 1-én távozott Magyarországról, külföldön (USA, Kanada) folytatta tovább kutatásait élete végéig.
Id. Issekutz Béla így foglalta össze tevékenységét 90. születésnapján: „Életem eredménye, hogy a magyar gyógyszeripar ott áll, ahol áll. Ami tőlem tellett megtettem, és úgy érzem a legjobban tettem meg, ahogy csak tudtam.”
A magyar gyógyszerkutatásnak szentelt hosszú, munkás életet 93 évesen ragadta el a halál.
Szeged 2024. 06. 24. Tasiné Csúcs Ildikó PhD
történész
Felhasznált Szakirodalom
Magyar Tudóslexikon A-tól Zs-ig Főszerk. Nagy Ferenc, Budapest, BETTER-MTESZ-OMIKK, 1997. 406-408.
Tasiné Csúcs Ildikó: A tudós politikus, Szent-Györgyi Albert. Budapest, Typotex, 2023.
Csiffáry Gabriella: Születtem…Magyar tudósok önéletírásai. Budapest, Palatinus 2003-
Szegedi Egyetemi Almanach (1921-1996) Szerk. Pap Kornélia, Marton János Szeged 1997. 143-144.
Knoll József: Issekutz Béla. (Megemlékezések) Magyar Tudomány 1979. 12.sz. 950-952.
Issekutz Béla: Id. Jancsó Miklós és ifj. Jancsó Miklós, a két orvostudós. Budapest, Akadémiai Kiadó 1968.
