Semmelweis Ignác (1818-1865)

A külföldön legismertebb magyar orvos, akit „az anyák megmentőjeként” emlegetünk 

Semmelweis Ignác nevének hallatán azonnal a gyermekágyi láz jut eszünkbe és az, hogy milyen sokat jelentett az emberiség számára megszabadulni ettől a kórtól. De mai ésszel úgy gondolhatjuk, hogy Semmelweis feltárta a betegség okát, pontosabban okozóját, megtalálta az ellenszerét valamilyen gyógyszer formájában és megmentette a világot ettől a betegségtől. Csak arra nem gondolunk, hogy mindez lassan már kétszáz éve történt, amikor még kezdetlegesek voltak a higiéniai viszonyok és nem rendelkeztünk olyan mikrobiológiai ismeretekkel, mint manapság. Nem is gondoljuk, hogy Semmelweis meglátása, kidolgozott eljárása szembe ment a kor általános felfogásával a fertőzéseket illetően, ami óriási küzdelemmel járt. Ráadásul Semmelweis személyes élete is nagyon szomorú, szerencsétlen és tragikus volt, ami még tovább növelte az alakja körüli félreértéseket, homályos mozzanatokat. Ezért tudománytörténeti szempontokat követve kell ezt a rövid, de óriási hatású életművet áttekintenünk. 

Születés, gyerekkor, tanulmányok 

Semmelweis Ignác Fülöp 1818. július 1-én Budán, a Tabán városrész, Apród u. 1-3 alatti Meindl-házban látta meg a napvilágot, jómódú német szülők gyermekeként. (Ez a ház ma a nevét viselő Orvostörténeti Múzeumnak és Levéltárnak ad otthont.) Édesapja Semmelweis József, nyugat-magyarországi német származású (pontosabban hienc) fűszerkereskedő, míg édesanyja Müller Teréz, egy módos sváb kocsigyártó lánya volt. A család katolikus vallású volt, Ignácot is, aki a 10 gyerek közül ötödik volt, erre a hitre keresztelték a Tabáni Plébániatemplomban. 

Középiskoláit Székesfehérvárott a Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a budai Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte kiváló eredménnyel. A családi környezetnek köszönhetően németül és magyarul egyformán jól tudott. A középiskola elvégzése után 1835-ben, először a Pesti Királyi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán négy szemesztert hallgatott, majd apja kérésének engedelmeskedve, aki azt szerette volna, hogy fia hadbíró legyen, 1837-ben átiratkozott a bécsi egyetem jogtudományi karára. De itt sem töltött el hosszú időt, mert a vele együtt lakó medikusoknak köszönhetően – közeli barátja volt Markusovszky Lajos – megtetszett neki az orvostudomány, így átiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára. Orvostudományi tanulmányainak másod– és harmadévét Pesten végezte le, majd az utolsó két évet ismét Bécsben. Diplomáját is ott kapta meg, 1844-ben a Tractatus de vita Plantarum című botanikai értekezésével. Még ebben az évben szülészmesteri, majd 1845-ben sebészmesteri oklevelet is szerzett.  

Megmagyarázhatatlan jelenség 

Orvosi munkáját 1846-tól a bécsi Közkórházban (Wiener Allgemeine Krankenhaus) kezdte meg, ahol tanársegédként dolgozott a szülészeti osztályon, amely a bécsi orvosi kar szülészeti klinikája is volt egyben. A klinikán a betegek diagnosztizálásában Carl von Rokitansky patológiai-kórbonctani szemlélete érvényesült. A cseh származású Rokitansky, aki a második bécsi iskola kiemelkedő alakja volt az empirikus betegellátással szemben a kórbonctani szemlélet híve volt. Eszerint először az anatómiai, morfológiai eltérést kell megtalálni, és csak utána érdemes és lehet oki terápiát keresni. Magyarán úgy próbáltak egy-egy betegségről az élők javát szolgáló következtetéseket levonni, hogy rendszeresen felboncolták az elhunytakat. Ez a megközelítés gyorsan elterjedt és ennek következtében a boncolások száma minden szakterületen ugrásszerűen és hihetetlen mértékben megemelkedett. Semmelweis már hallgató korától Rokitansky professzornál dolgozott, így elsajátította a boncolási fogásokat, valamint ezt a szemléletet. 

A fenti kórház két szülészeti osztályán oktatás is folyt, amit 1840-ben jelentősen átszerveztek. Az I-es osztályon a medikusokat, a II. osztályon pedig a bábákat képezték. Ez az adminisztratív lépés szinte azonnal feltűnő változást eredményezett, azaz megváltoztatta a szülő nők között a halandósági adatokat. Míg korábban a két osztályon átlagosan 5-6 % körüli volt a szülés utáni elhalálozás, az átszervezés után, a medikusok osztályán 9,92%-ra emelkedett, amíg a bábák osztályán 3,38%-ra csökkent az előfordulása. Ez a feltűnő változás a szülő nők és az orvosok és az intézményvezetők körében is nagy izgalmat váltott ki, de a korabeli ismeretek alapján megmagyarázhatatlan volt. A halálozások oka általában a gyermekágyi láz néven emlegetett betegség volt. De milyen betegség a gyermekágyi láz, utánanéztünk a Semmelweis egyetem honlapján: 

A gyermekágyi láz fogalma mai ismereteink szerint: 

„Egyes baktériumok, illetve kórokozók a szüléstől erősen igénybe vett méhbe jutva meleg, tápanyagban gazdag környezetet találnak, a méhlepény leválásával keletkező nagy seben keresztül pedig a kórokozók bejutnak a véráramba is. A következmények a hashártya vagy a méhnyálkahártya, illetve egyéb szervek gyulladása, sűrű erős lázrohamokkal kísérve. Hatékony kezelés nélkül a legtöbb esetben néhány napon belül szepszis („vérmérgezés”) lép fel, ami végül halálhoz vezet.” 

Csakhogy Semmelweis korában még nem ismerték a mikrorganizmusokat, akkor vajon mivel magyarázták a betegségek eredetét?  A XIX. századi ember még teljesen másképp gondolkodott, mint a mai. Akkoriban nagy jelentőséget tulajdonítottak bizonyos környezeti tényezőknek. Úgy gondolták, hogy a szülő nők például valami légköri, kozmikus, tellerikus (a Föld felől érkező) befolyás alá kerültek, azért lettek betegek. De voltak olyanok, akik járványnak tartották a gyermekágyi lázat, megint mások a zsúfoltságot okolták, de akadtak olyanok is, akik a temetéskor használt papi csengő keltette félelmet gondolták kiváltó oknak. Megint mások a kismamák előéletében korábban végzett nehéz fizikai munkában vagy a szegénységben keresték az okokat. Semmelweis összefoglaló, eredetileg német nyelvű munkájában így írt róla:  

„…A szülészetnek ez az árnyoldala a gyermekágyi láz… nemcsak a terápiát tekintettem elégtelennek, hanem a tant is hiányosnak, mert a gyermekágyi láz eddig érvényes kóroktanában…valódi okának nem leltem semmiféle magyarázatát.” 

Semmelweis nagyon módszeresen és alaposan fogott hozzá az ok feltárásához. Először mindenféle magyarázatot górcső alá vett, átgondolt, majd kizárva a feltételezett okot, figyelte a statisztikai adatokat. Még arra is megkérte a papokat, hogy ne csengettyűzzenek, hogy megfigyelhesse, hogy akkor hogyan is alakulnak a halandósági adatok.