Egy különleges felfedezésről és annak máig tartó hatásáról számolunk be következő írásunkban, melynek során egy egzotikus világba kalandozunk el, miközben megismerünk egy kivételes, de furcsa személyiségű orvoskutatót. A Nobel-díjat odaítélő…
A gyerekek szervezetének folyamatosan alkalmazkodnia kell a környezethez, különösen akkor, amikor egy hosszabb szünet után újra visszatérnek a közösségekbe. A téli szünetet követően az iskola, az óvoda, a különórák és…
Manapság, amikor a védőoltásoknak köszönhetően már a fertőző betegségek neveit is elfelejtettük, idegenül hangzik egy európai embernek még az elnevezés is, hogy ’malária’. Pedig őseink idejében – csupán 3-4 generációval…
A nyári fesztiválok kétségtelenül a szórakozás, szabadság és önfeledt kikapcsolódás időszakai. Ugyanakkor érdemes figyelembe vennünk, hogy ezek az élmények komoly kihívást is jelentenek a szervezet számára – különösen, ha többnapos…
A vizsgaidőszakok, a mindennapi hajtás, a nyáriszünet előtti feltorlódott feladatok szellemileg is és fizikailag is próbára teszik az embert. A kevesebb alvás, a mellőzött sportolás, a rendszertelen és egysíkú étkezés,…
Bevezetés Sorozatunk célja bemutatni az orvostudománynak az elmúlt másfél évszázadban lezajlott fejlődését. Érzékeltetni szeretnénk, hogy honnan is indult és hol is tart ma az orvoslás. Erre a legalkalmasabb módszer, ha…
A mai világban, amikor a napjainkat gyakran feszes tempó, információs túlterheltség és folyamatos kihívások jellemzik, egyre nagyobb figyelmet kapnak azok a tápanyagok, amelyek segíthetnek megőrizni testi-lelki egyensúlyunkat. Ezek közül kiemelkedő…
Az orvosi ziliz (Althaea officinalis L.) régóta ismert és alkalmazott gyógynövény a köhögés csillapítására és a nyálkahártyák egészségének fenntartására. A gyökeréből készült kivonatok számos készítményben megtalálhatóak, és többek között a…
A máriatövis (Silybum marianum) az egyik legismertebb gyógynövény a máj védelme és a méregtelenítés kapcsán. Több ezer éves története során a népi gyógyászatban már az ókori görögök és rómaiak is…
Hajunk olyan, mint egy ékszer, ami a szépséget és az egyéniséget tükrözi, de gondoskodást és védelmet igényel, hogy megőrizze ragyogását és egészségét. Tavasszal hajunk állapota megváltozhat és fokozott figyelmet igényelhet…
A száraz köhögés tüneteinek enyhítésére használatos édesgyökér egy nagyon sokoldalú növény, melyet az ókortól kezdve előszeretettel alkalmaznak gyógynövényként és ízesítőként egyaránt. A torokra gyakorolt kedvező hatásai miatt pedig, számos köhögéscsillapító…
Az egészséges életmód és a fogyás iránti elkötelezettség sokakat arra ösztönöz, hogy új módszereket és megoldásokat keressenek a céljaik eléréséhez. A diétatámogatásban manapság egyre nagyobb figyelmet kapnak a zöldség-kivonatok nyújtotta…
Éjszakánként többször is felriad gyakori vizelési inger miatt? Esetleg Önnek is nehézséget okoz a vizeletürítés? Ezek a problémák sajnos férfiak sokaságát érintik és befolyásolják a mindennapi életminőségüket. A jó hír…
A férfiak húgyúti egészségének megőrzése és támogatása kiemelkedően fontos, különösen a kor előrehaladtával. Az aranyvessző (Solidago virgaurea) egy Európában és Ázsiában őshonos, elsősorban sárga virágairól ismert és régóta alkalmazott gyógynövény,…
A mozgásszegény életmód és az ülve végzett munka sokak számára a mindennapok része. Ez azonban megterheli az izmokat és ízületeket, ráadásul a vénákra is negatív hatással van. A nehézláb-érzéssel járó…
A kompressziós zoknik olyan speciális ruhadarabok, amelyek nyomást gyakorolnak a lábszárra, segítve ezzel a vénás vér visszafolyását a lábakból a szív felé. Ezek a zoknik kiváló segítséget jelentenek legfőképp azok…
A NAD+ manapság egyre többször kerül reflektorfénybe, mint az „öregedés elleni csodamolekula”. Hollywoodi sztárok és biohackerek egyaránt rajonganak érte, hiszen a fiatalosság és a vitalitás megőrzésének titkát látják benne. De…
A rugalmas pólya (fásli) egy olyan sokoldalú segítő eszköz, amelyet számos célra használnak, legyen szó sportról, egészségügyről vagy esztétikáról. Elsősorban a sérülések kezelésére és a vénás keringés támogatására használandó. Rugalmas,…
A vadgesztenye (Aesculus hippocastanum) jótékony hatása a vénás keringésre évszázadok óta ismert, ennek következtében előszeretettel használják. A vadgesztenye kivonat egy olyan természetes összetevő, amely hatékonyan támogatja az egészséges vénás keringést…
A szemszárazság, vagy más néven száraz szem szindróma egyre gyakoribbá válik modern életmódunk következtében. A számítógépek, okostelefonok és egyéb digitális eszközök állandó használata, a klimatizált környezet, valamint számos egyéb tényező hozzájárulhat ezen…
Kedves Látogató!
Weboldalunkon a megfelelő működés érdekében elengedhetetlen sütiket alkalmazunk. A hirdetések személyre szabásához, a közösségi funkciók működéséhez és weboldalunk forgalmának elemzéséhez nem elengedhetetlen sütiket használunk, melyeket az Ön hozzájárulásával alkalmazunk. Bővebb információról az Adatvédelmi tájékoztatónkban olvashat.